Találja ki, melyik lett Németország legjobb attrakciója!

Találja ki, melyik lett Németország legjobb attrakciója! 

A Német Turisztikai Hivatal idén is elkészítette a külföldiek körében legnépszerűbb turisztikai attrakciók top 100-as listáját.
Rekordokat döntöget Horvátország turizmusa

Rekordokat döntöget Horvátország turizmusa 

Rendkívül sikeres volt a tavaszi és nyári időszak Horvátország turizmusát tekintve, a statisztikai adatok szerint mind a látogatószám, mind a vendégéjszakák száma rekordértéket ért el az idei főszezonban, így a szakemberek azzal számolnak, hogy az egész éves eredmény is minden eddiginél jobb lesz.
Nara: a világ legnagyobb fapagodája és a lampionok ösvénye

Nara: a világ legnagyobb fapagodája és a lampionok ösvénye 

A japánok büszkék egykori fővárosukra, Narára, hiszen rengeteg régi értéket őriz a múltból. A környezetében lévő falvakon keresztül haladva értük el ezt a régi, patinás várost. Eközben láthattuk a japán vidék jellegzetességeit, az alacsony házakat és az előttük díszlő virágos kerteket.
Elpirul Pozsony hídja, ha szeles idő jön

Elpirul Pozsony hídja, ha szeles idő jön 

Hétfőtől minden este színes fényárba borul a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) hídja, amelyen a kivilágítás színével jelzik a másnapra várható időjárást.
Vakvacsora egy braille-nyomtatóért

Vakvacsora egy braille-nyomtatóért 

Romániában a jószolgálati célokkal alapított Lions Clubok támogatási politikájában kiemelt helyen szerepelnek a minden megyében működő vakok és gyengénlátók egyesületei, nem véletlen, hogy a kizárólag hölgyekből álló Lions Club Arad 2007 most hétfőn este harmadik alkalommal szervezett vakvacsorát.

Már a Gyilkos-tó fölött is via ferratázhatunk 

Via ferrata épült a székelyföldi Gyilkos-tó fölötti Kis Cohárd sziklafalát meghódítani vágyó hegymászók számára - közölte Tatár Attila, a gyergyószentmiklósi turisztikai információs iroda vezetője.
Ingyen közlekedhetnek a Luzernbe látogató turisták

Ingyen közlekedhetnek a Luzernbe látogató turisták 

A luzerni turisztikai hivatal úgy döntött, fenntartható közlekedésre buzdítja a városba érkező turistákat, méghozzá úgy, hogy ingyenes tömegközlekedést biztosít a szállóvendégek számára.
Fűszeres naranccsal és jamgyökrérrel készült grillezett kacsatáljával nyert az amerikai versenyző

Fűszeres naranccsal és jamgyökrérrel készült grillezett kacsatáljával nyert az amerikai versenyző 

Mitch Lienhard nyerte a S. Pellegrino Young Chef 2016 Szakácsversenyt. A nemzetközi szakácsverseny magyar résztvevője, Sándor Rodrigo, a kelet-európai régiós elődöntőt megnyerve jutott a fináléba Daniel Nates érdemelte ki a “S.Pellegrino Inspiráló Üzenete Díjat”. Az “Acqua Panna Kortárs Tradíció Díjat”Alessandro Salvatore Rapisarda vihette haza.

Együtt lesz kulturális főváros Újvidék és Temesvár 

Temesvár és egy görög város mellett Újvidék lesz Európa kulturális fővárosa 2021-ben. Ez az első alkalom, hogy uniós tagjelölt országból kapja meg valaki a címet. Magyar település legkorábban 2023-ban lehet újra európai kulturális főváros.
Nem fogja elhinni, hol nyílik a következő McDonald's

Nem fogja elhinni, hol nyílik a következő McDonald's 

Havi néhány tízezer euró bérleti díj ígéretével a McDonald's nevű amerikai gyorsétteremlánc nyerte a Vatikán tenderét, egyik ingatlanjának alsó szintjének bérlésére - írja a Guardian.

Ismét fellendült a turizmus Tunéziában 

Újból megélénkült a turizmus Tunéziában, az idén az első kilenc hónapban több mint négymillió turista érkezett az észak-afrikai országba, és a nyári szezonban június-októberben is kétszámjegyű volt a növekedés. Idén egész évben a turisták száma meghaladja az ötmilliót a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal előrejelzése szerint az után, hogy a tavaly júliusi terrorcselekmények átmenetileg súlyos visszaesést okoztak a forgalomban.

Bárki ingyen ihat az olaszországi borszökőkútból 

Az olaszországi Abruzzo tartományban, Rómától keletre telepítették azt a szökőkutat, amelyből – az országban először – a nap 24 órájában víz helyett bor folyik.

Gyászol Thaiföld, meghalt a király 

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Thaiföld királya. A gyász miatt visszafogott viselkedést kérnek az országba látogató turistáktól. 

Európa legjobb ár-érték arányú úti céljai között szerepel Eger és Pécs 

A Trivago.hu szálláskereső weboldal saját statisztikái alapján idén is rangsorolta a legjobb ár-érték arányú úti célokat. Ezúttal kontinensekre lebontva született meg a Best Value lista, Eger és Pécs is felkerült az európai top 10-be.

Halléban rendezik a Német Turisztikai Hivatal közép-európai workshopját 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) október 16-17. között a nemzetközi utazási szakma 100 képviselőjét fogadja a 6. közép-európai workshopon (Zentraleuropa-Workshop, ZEW) Halléban (Saale).

A fehér kócsag háromezer tonnája és két világ egy városban 

Japánban is olyanok a külföldi turisták, mint máshol: nagy monszunesőben is útra kelnek, hogy mielőbb célt érjenek és új látványosságokkal gazdagodjanak. Közéjük tartoztunk mi is, amikor a hűvös levegő és a kiadós csapadék ellenére vastag pulóverben, esernyővel indultunk el Himedzsibe, a japán kisvárosba. Ennek a településnek a legpompásabb látnivalója a régmúltból itt maradt vár.

Feljelentik a Pompeji romjain pózoló magyar turistákat 

Magyar turisták karatézó mozdulatokkal viccelődtek, Facebookon népszerűsködtek, de kárt is tehettek a világörökség részében.

Kairóban lép fel Michael Bolton 

Első ízben lép fel Egyiptomban a zenei legenda Michael Bolton. 

Várakozásokon felül – MUISZ-tanulmányút Albániában 

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének tagjai a Shkodra Travel & Tours DMC utazási iroda és az Albán Turisztikai Szövetség (ATA) meghívására ötnapos tanulmányúton vettek részt Albániában.

Mi már tudjuk, melyik Európa legjobb turisztikai attrakciója 

Idén nem az Eiffel-torony, nem az Akropolisz, de nem is a Buckingham palota az első számú attrakció Európában. Ön ismeri a nyertest?

Sándor Rodrigóért szurkolhatunk csütörtöktől 

A világ 19 legjobb fiatal séfjével mérheti össze tudását október 13-15. között Sándor Rodrigo a S.Pellegrino Young Chef 2016 milánói döntőjében. A fiatal séftehetségek felkutatását célzó nemzetközi verseny kelet-európai régiós válogatójának győztese tökéletes technikai tudása mellett azzal nyűgözte le az elődöntő zsűrijét, hogy táljával képes üzenetet közvetíteni.

Kigyulladt a Berlin jelképének tartott Europa-Center 

Tűz ütött ki kedden egy berlini bevásárlóközpont tetején, az első sajtójelentések szerint technikai meghibásodás miatt.

Fotókiállítás spanyolországi világörökségekről 

November 11-éig látható a spanyolországi világörökségeket bemutató fotókiállítás a budapesti Cervantes Intézetben. 

Sardzsába utaznak az Iparművészeti Múzeum kincsei 

Negyvenöt oszmán török műtárgyát - szőnyegeket, fegyvereket, nyergeket, lófelszereléseket, díszruhákat - mutatja be a sardzsai Iszlám Civilizáció Múzeumában, az Egyesült Arab Emírségekben október 27-én nyíló kiállításán az Iparművészeti Múzeum (IMM).

Jót tett a Brexit a brit turizmusnak 

Az angol font jelentősen veszített értékből a főbb devizákhoz képest azután, hogy a britek megszavazták a kilépést az Európai Unióból. Ennek hatására viszont rögtön megnőtt a turisták érdeklődése a szigetország iránt.

Rosszul restaurálták, nem lehet világörökség egy romániai várrom 

Annyira szakszerűtlenül restaurálták a romániai Capidaván található római kori várromot, hogy most már nem lehet felvételét kérni az UNESCO világörökségi listájára - közölte a money.ro portál pénteken.

Ellenőrzés nélkül vonták vissza a román utazási irodák engedélyét 

Amint az várható volt, a Román Turisztikai Hatóság (ANT) múlt heti intézkedése – amellyel 1384 utazási irodának vonták be a licencét – hatalmas felháborodást keltett a szakmában, több tucatnyi vállalkozás perrel fenyegetőzött, elsősorban a hitelrontásért.

Brüsszel: a város, ahol el kell veszni 

Ha valaki Brüsszelre egy nap alatt bejárható úti célként gondol, az nagyot téved. A kötelező látnivalókon kívül a város annyi érdekességet rejt, hogy egy hétvége sem lenne elég arra, hogy teljesen felfedezzük. Éppen ezért még a helyi turisztikai hivatal is azt javasolja: ha ide látogatunk, térjünk le a kitaposott ösvényről, és egy kicsit vesszünk el a színes forgatagban. Könnyen bukkanhatunk ugyanis etióp étteremre, magyar könyvtárra vagy bábszínházként is üzemelő sörözőre.

Fehér homok és vulkánok – bemutatkozott Fuerteventura és Lanzarote 

Sokak számára a Kanári-szigetek egyet jelent Tenerife és Gran Canaria szigeteivel, pedig október 30-ától már Lanzarote és Fuerteventura is megközelíthető a Wizz Air közvetlen járatával Budapestről. Annak érdekében, hogy a tűz és a bor szigete, Lanzarote, valamint a legmelegebb Kanári-sziget – egyben vízisport-paradicsom –, Fuerteventura is felkerüljön azon leendő utasok térképére, akik olyan helyet keresnek, ahol egész évben strandidő, rengeteg látnivaló, szolgáltatások és érintetlen természet, valamint nyugodt, mégis nyüzsgő élet van, a ViaSale Travel utazási iroda munkatársai egy egész napos bemutató keretein belül elhozták a szigeteket Budapestre.

Online is igényelhetnek útlevelet az új-zélandiak 

Azok az új-zélandi állampolgárok, akiknek ellopják, megrongálódik vagy elvész az útlevele, gyorsan juthatnak új, teljes értékű útlevélhez vagy ETD-hez (Emergency Travel Document) azokban az országokban is - így például Magyarországon -, ahol nincs új-zélandi nagykövetség, ahol útlevelet állíthatnának ki.

Testi-lelki ellazulás tunéziai módra 

Hallott már a thalassoterápiáról és a hammamról? Ezekre az ismerősen csengő, mégis kevesek által tapasztalt, gyógyító, szépítő és lazító kezelésekre Tunéziában számos helyen rábukkanhat – nem véletlenül, hiszen hozzátartozik a helyiek tradíciójához. A jó hír, hogy bárki részese lehet ezeknek a felejthetetlen élményeknek, melyeket akár a legmodernebb wellness-programokkal is lehet vegyíteni.

1384 utazási irodának vonták be az engedélyét Romániában 

Az ország történetében páratlan döntést hozott október 4-én a Román Turisztikai Hatóság, amikor 1384 utazási irodának bevonta a licencét, mert nem kötöttek külön biztosítást fizetésképtelenség és csőd esetére. A Hatóság listája azonban pontatlan, ezért például a Christian Tour perelni akarja az ANT-t.

Hogyan utaznak az európaiak? 

Érdekes statisztikát készített az Eurostat, melyből kiderül, hogy a magyar turisták által eltöltött összes vendégéjszaka 60%-a belföldön realizálódik. A szlovákoknál hasonló az arány, a románok viszont csak a vendégéjszakák 16%-át töltik külföldön.

Egyre több osztrák turista jön hazánkba 

Idén szeptember 29-én került megrendezésre Bécsben az osztrák-magyar turisztikai szakma legnagyobb éves szakmai seregszemléje. 

A tévhiteket igyekeztek eloszlatni a magyar séfek a gasztronómiai világkongresszuson 

A magyar gasztronómiáról élő tévhiteket igyekeztek eloszlatni a magyar résztvevők kedden a spanyolországi San Sebastiánban, a Gastronomika konferencián tartott előadásaikban.

Elhagyott szovjet repülőtéren nyílt meg az Észt Nemzeti Múzeum 

Megnyílt Észtországban az első, kifejezetten e célra épült nemzeti múzeum, amely az észtek és más finnugor népek, valamint az észtországi kisebbségek történelmével, életével és hagyományaival foglalkozik. 

Európai kihívásokról és esélyekről tárgyalt Brüsszelben Bienerth Gusztáv 

Bienerth Gusztáv a szeptember végi kétnapos brüsszeli kapcsolatépítő látogatáson az uniós tagállamok közötti szakmai együttműködést szorgalmazta. A kormánybiztos felkereste a brüsszeli magyar misszió tagjait, találkozott az Európai Parlament néppárti frakciójának magyar képviselőivel. Emellett tárgyalásokat folytatott több, az ágazathoz szorosan kapcsolódó területen tevékenykedő uniós biztossal és számos egyéb uniós, illetve brüsszeli székhelyű szervezetvezető képviselőjével.

Másfél évtizedes negatív látogatórekord az Oktoberfesten 

A világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra a szervezők közleménye szerint 5,6 millióan látogattak el, ami 300 ezres csökkenés tavalyhoz képest, és a legalacsonyabb érték 2001 óta, amikor a szeptember 11-i amerikai terrortámadások hatására a látogatók száma 5,5 millióra zuhant az egy évvel korábbi 6,9 millióról.

Itt a világ top 100 fenntartható desztinációja 

Az idei Turisztikai Világnapon hirdették ki a világ top 100 fenntartható desztinációjának listáját Ljubljanában. Mit tippel: van magyar település a legzöldebb úti célok listáján?

Az utazók új osztálya jön létre globálisan 

A világon egyre több ember fordítja külföldi utazásra szabadidejét, ami globálisan egy új utazó osztály létrejöttéhez vezet. 

Egyre több a külföldi turista Romániában 

Az első nyolc hónapban 8,7 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Hirosima: a lebegő pagoda és a tengerből kiemelkedő szentély 

Kiotó és Hirosima között elég nagy a távolság. Ennek ellenére a száguldó japán szuperexpresszel alig több mint egy óra alatt megtettük az utat.

Ellepték a turisták Spanyolországot 

Csúcsokat döntött a külföldi turisták száma Spanyolországban, az év első nyolc hónapjában 52,5 millióan látogattak a dél-európai országba - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.

Négyszer annyiba kerül a tokiói olimpia, mint tervezték 

Az eredetileg tervezett költségvetés négyszeresébe kerülhet a 2020-as tokiói olimpia, emiatt spórolásra kényszerülnek a szervezők.

Székelyföld, mint nem létező romániai desztináció 

A hivatalos romániai turisztikai oldalon szinte teljességgel mellőzve vannak a magyar vonatkozású turisztikai látványosságok, vagy ha említik is, elfelejtik odaírni, hogy magyar - olvasható a Transindex oldalán.

Elfogadta az Európa turisztikai fővárosa projektjavaslatot az EP 

Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament költségvetési bizottsága az Európa turisztikai fővárosa kísérleti programjavaslatot - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője.

Ötven napos fesztivállal lendítenék fel Isztambul turizmusát 

A turizmus és a kereskedelem fellendítését célzó, 50 napon át tartó kulturális fesztivál kezdődött szerda este Isztambul szívében, a Taksim téren.

Népszerűek a digitális fizetési megoldások a közép-kelet-európai régióban 

A Közép-Kelet-Európában élők 60 százaléka már használ fizetési alkalmazásokat, a megkérdezettek túlnyomó többsége, 80 százaléka szívesebben fizetne a bankkártya helyett okostelefonjával vagy tabletjével - derül ki a Mastercard által megrendelt tanulmányából.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!