15 ezer látogató és kiemelkedő érdeklődés a magyar stand iránt

Az üzleti turizmus egyik legnagyobb szakvásárát 2017. november 28. és 30. között tartják, a várakozások szerint több mint 15 ezer hivatásturisztikai szakember érkezik a városba. Magyarország standján az MTÜ mellett 20 partner jelenik meg, és már a vásár kezdete előtt több mint 200 külföldi szakember jelezte, hogy szeretne tárgyalni vagy részt venni a prezentációk egyikén. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A barcelonai IBTM World vásár az üzleti turizmus egyik legnagyobb szakvására, amely lehetőséget biztosít új szakmai kapcsolatok kialakítására, valamint a már meglévő kapcsolatok fenntartására, bővítésére. A vásár kiemelt fontosságát jelzi, hogy idén ünnepli 30. évfordulóját, és a visszajelzések szerint 150 országból több mint 15 ezer hivatásturisztikai szakember vesz részt rajta, akik több mint 3000 iparági szereplőt képviselnek.

A magyar standon napi 3 alkalommal szervez az MTÜ országbemutató prezentációkat. Ezek segítségével megismerhetik az érdeklődők Magyarországot és Budapestet, mint üzleti turisztikai desztinációt. Emellett az MTÜ szakértői és a társkiállítók tárgyalásokat folytatnak a szakmai partnerekkel, bemutatják az országot, és így bővíthetik ügyfélkörüket, ezen keresztül pedig a Magyarországra utazó látogatók körét is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 120 négyzetméteres standon, 20 partnerrel várja a Magyarország hivatásturisztikai kínálata iránt érdeklődőket. A magyar standon a látogatók a technológia segítségével 360 fokos virtuális túra során megtekinthetik Budapest és az ország nevezetes látnivalóit és épületeit. Emellett hazánk gasztronómiai értékeit is bemutatja az MTÜ az országra jellemző ételek, desszertek és borok kiemelkedő választékával.

A Magyarország iránti egyre növekvő érdeklődést jól mutatja, hogy a kiállítást meglátogató szakemberek közül már előzetesen is több mint 200-an foglaltak helyet a prezentációkra, személyes tárgyalásokra. Az eseményen való részvétel kiemelten fontos mind az MTÜ, mind pedig a társkiállítók számára, mivel az itt kialakított hosszú távú együttműködések hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyarországra érkező látogatók között növekedjen a magas költésű, minőségi szolgáltatások iránt nyitott utazók aránya. Az IBTM World Barcelona vásár kiemelkedő lehetőség arra is, hogy növeljük Magyarország, különösképpen Budapest, mint hivatásturisztikai desztináció ismertségét.


Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.
Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia

Nyaralás alatt is hódít a mesterséges intelligencia 

A milleniálok a legaktívabbak, és főleg egy konkrét esemény vonzza az utazókat.
Görög öröm a turizmus alakulása miatt

Görög öröm a turizmus alakulása miatt 

Erőteljes növekedéssel indította 2026-ot Görögország turizmusa.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.