Fizetőssé válik a római Pantheon

Eddig ingyenes látogathatták a turisták Róma ikonikus épületét, azonban ez 2018 májusától megváltozik – közölte az olasz Kulturális Minisztérium.

Jövő év májusától 2 euró fejében nézhetik meg az ókori műemléket az oda látogatók. A befolyó összeget az olasz állam az épület karbantartására, fejlesztésére és a fokozott biztonsági intézkedések finanszírozására fogja fordítani.

Először 2016-ban vetődött fel a belépési díj bevezetésének ötlete, az épület állapotának megőrzése érdekében.

A templom az ókori építészet egyik legjelentősebb alkotása, amelyet évente 7 millióan keresnek fel.


A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat

A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat 

Szkiathosz kiemelt helyet kapott az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) akadálymentes turizmusról szóló útmutatójában, mint példaértékű, fogyatékkal élők számára is elérhető turisztikai célpont.
Áprilistól ismét fizetni kell Velencében

Áprilistól ismét fizetni kell Velencében 

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért.
OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban

OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban 

Megjelent az egyik legnagyobb hazai utazásszervező 2025. évi katalógusa. Van olyan ajánlatuk, amelyre már szinte a meghirdetés pillanataiban elkelt minden hely.
Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum

Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum 

2023 óta tartó csúszások után 2025. július 3-án több napos ünnepségekkel hivatalosan is megnyit a Grand Egyptian Museum.
Volt Banksy, nincs Banksy

Volt Banksy, nincs Banksy 

Több mint fél év után eltávolították Banksy egyik művét Londonból.
Felújítás vár a Louvre-ra

Felújítás vár a Louvre-ra 

A projekt finanszírozása jegybevételekből, mecénások támogatásából és az Abu-Dzabiban található Louvre fiókmúzeumának licencdíjaiból történik majd.
Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését

Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését 

Egy szerencsétlen baleset következtében megsérült Moretto da Brescia 16. századi festménye a bresciai Santa Giulia Múzeumban.
Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.