Beethoven múzeum nyílik Bécsben

Ludwig van Beethoven végre saját múzeumot kap második otthonában, Bécsben. Egykori döblingi lakását Bécs Város megbízásából emlékhelyből múzeummá alakították át, mely november 25-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Bár Ludwig van Beethoven eredetileg Bonnból származik, már 17 évesen Bécsbe utazott, hogy példaképétől, Mozarttól tanulhasson, öt évvel később pedig végleg ide is költözött.

A világhírű zeneszerző élete kétharmadát az akkori Habsburg fővárosban töltötte, itt tanult Haydntől, Schenktől, valamint Salieritől és itt írta leghíresebb szimfóniáit, szonátáit és operáit. Bécsben több ingatlan is Beethoven munkásságához köthető, melyek egyikét most egy valódi Beethoven múzeummá alakították át. 

A kerület Heiligenstadt városrészében található házban keresett Beethoven gyógyírt egyre súlyosabb halláskárosodására és valószínűleg itt írta meg heiligenstadti végrendeletét, egy fivéreinek címzett, de végül soha fel nem adott levelet, melyben kétségbeesetten írt súlyosbodó hallásproblémáiról.

A zeneszerző már 25 éves korától kezdve küzdött halláskárosodásának első jeleivel, és 30-as évei elejétől egyre többet betegeskedett. Ennek egyik oka a később kimutatott nagymértékű ólommérgezése lehetett, ami valószínűleg arra vezethető vissza, hogy előszeretettel fogyasztotta a borvidékként is elhíresült kerület nedűit. Akkoriban a borászok ugyanis a drága nádcukor helyett ólomcukorral, azaz ólom-acetáttal édesítették boraikat. 

Betegsége a kiállítás fontos eleme: a múzeum egyik termének falait például habszivaccsal fedték be, hogy a látogatók maguk is átérezhessék a zeneszerző hallásproblémák okozta szenvedéseit. Megismerkedhetnek Beethoven saját készítésű hallássegítőivel, de központi szerepet kapnak felvilágosult nézetei, valamint hírhedt dührohamai, melyekkel állítólag bárkit ki tudott hozni a sodrából.

Beethoven egykori lakása Bécs Város tulajdonában van, de a Wien Museum üzemelteti. Az átalakítási munkálatok összesen négy hónapot vettek igénybe és 750.000 euróba kerültek. Így második otthonában is végre méltó körülmények között emlékeznek Ludwig van Beethovenre. 


Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.