1200 kilométert utazik Brüsszel idei karácsonyfája

A júliusban kezdődött szlovák uniós elnökség keretében az idén Szlovákiából szállítanak karácsonyfát Brüsszel főterére - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség pénteken.

A 22 méter magas jegenyefenyőt a szlovák állami erdőgazdaság választotta ki, azt Brüsszelnek a nagyszombati (Trnava) megyében lévő Felsődiós (Horné Oresany) településről ajánlották fel erre a célra. A 35 éves fa jelenleg még egy magánbirtokon áll, ahonnan egyébként is el kell távolítani, mert veszélyeztet egy közelében álló épületet.

A leendő karácsonyfát a tervek szerint a jövő héten vágják ki, majd egy Szlovákiában tevékenykedő belga vállalat biztosítja az elszállítását. A fának több mint 1200 kilométert kell utaznia, hogy a brüsszeli Grand Place-on felállíthassák. A brüsszeli karácsonyfát november 25-én díszítik fel és gyújtják meg rajta a díszkivilágítást, a fa az év végéig díszíti majd a brüsszeli karácsonyi vásárt.

Érdekességnek számít, hogy a Szlovákia által Brüsszelnek felajánlott karácsonyfa nagyobb és magasabb a pozsonyi karácsonyi vásárban felállított mindkét fánál. A pozsonyi karácsonyi vásáron rendszerint két karácsonyfát állítanak, a fővárosi önkormányzat által a Fő téren idén állított fa egy 30 éves, 17 méter magas lucfenyő, az egykori Kossuth, ma Hviezdoslav teret - ahol az óvárosi önkormányzat rendez karácsonyi vásárt - pedig egy 16 méteres ezüstfenyő díszíti.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.