2021-ig lesz lezárva A partból ismert thai öböl

2021-ig biztosan nem látogatható A part című filmmel világhírűvé vált thaiföldi öböl, a Maya Bay, amelyet a turistaáradat annyira tönkretett, hogy a thai kormány úgy döntött, lezárja – írja a BBC.

Erre tavaly ősszel került sor, de ekkor még nem lehetett tudni, mennyi ideig nem lesz látogatható az öböl. Mielőtt lezárták, a Phi Phi Leh szigetén található Maya Bayben napi 5 ezer ember fordult meg, a túlhasználat miatt a korallok nagy része kipusztult a part mentén. Az öböl a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült A part című film miatt vált világhírűvé, 2000-től kezdődően árasztották el a turisták.

A sziget lezárása már hozott kedvező fejleményt a vízi élővilág életében: az állandó sokaság által elriasztott feketeúszójú szirticápák újra visszatértek az öböl környékére. A thai nemzeti parkok igazgatóságának tanácsadója szerint az újranyitás után is fontosak a korlátozó intézkedések mint a létszámlimit és a hajók bejutásának szigorú szabályozása az öbölbe. Sajnos a természetvédelem és a helyi turisztikai vezetés érdekei némileg ütköznek, hiszen ahogy utóbbi hangsúlyozza: a helyieknek az öböl nyújt megélhetést.

(Turizmus Online/Index)


Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.