A Bécsi Szimfonikusok igencsak rendhagyó helyen koncertezik

A helyszín a „Remise” elnevezésű közlekedési múzeum lesz, ahol az esemény egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók a klasszikus barokk zene szépségét és a különleges történelmi környezet varázsát egyszerre élvezhessék.

A Bécsi Szimfonikusok Barokkegyüttes ezúttal a legnagyobb barokk zeneszerzők, mint Antonio Vivaldi, Georg Friedrich Händel és Leopold Mozart műveit hozzák el a közönség számára. Az esemény különlegessége, hogy mindezt egy olyan helyszínen élvezhetik a látogatók, amely a bécsi közlekedés fejlődését mutatja be – egy egykori villamosgarázsban, amely mára múzeummá alakult.

A koncertre látogatók így nemcsak a barokk zene szépségét élvezhetik, hanem Bécs közlekedésének 150 éves történetével is megismerkedhetnek. A múzeumban különleges kiállítások és interaktív tartalmak, például metrószimulátorok és történelmi járművek vannak kiállítva.

 

A rendezvény Bécs Közledési Vállalatának, a Wiener Linien „WL x” programsorozatának köszönhető, akik a hagyományos koncerthelyszíneken túl, új és izgalmas élményeket kínálnak  a kultúra iránt érdeklődők számára. A WL x már számos különleges eseményt hozott Bécsbe, például egy diszkópartit a metróalagútban, amely a város alatti térben, a szokásos koncerthelyszínektől eltérő módon kínált felejthetetlen élményt.

A Bécsi Szimfonikusok Barokkegyüttese 1989-es megalakulása óta számos történelmi helyszínen adott már koncertet. Az együttes autentikus hangzással adja elő a kor legszebb műveit. A rendezvény minden korosztály számára vonzó lehetőséget biztosít, különösen azok számára, akik szívesen tapasztalják meg a zene és a történelem különleges találkozását egy szokatlan helyszínen.
A koncertre jegyek már elérhetők a  WL x Klassik oldalon, áruk 25 és 35 euró között mozog. A koncertre látogatóknak figyelembe kell venniük, hogy a 18-as villamos vonalán felújítási munkálatok zajlanak, így a legjobb, ha az U3 metróra vagy a 77A, 80A buszokra átszállnak a rendezvény helyszínére.

 


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.