Inishmore a gaeilge, az ír kelta nyelv utolsó bástyáinak egyike; apró, de annál jelentősebb stratégiai központja. Nyári egyeteme folyamatosan tele van az írül tanuló nyelvőrzőkkel, akik hónapokig csiszolják a tudásukat itt, az anyanyelvi beszélők között.
Fotó: Depositphotos
Velük ellentétben mi megelégedtünk annyival, hogy megtudtuk:
a whisky szó az „uisce beatha”, vagyis „az élet vize” kifejezésből ered.És ha már víz. Inishmore-on folyton esik, de ezzel együtt lehet élni – sőt, érdemes is.
Nekik ez szó szerint égi áldás, mivel az esőből összegyűjtött víz az egyetlen édesvíz-forrásuk. A magaslatokra épített tartályokból gravitációs módszerrel juttatják el a vizet a helyi háztartásokba, ahol kincsként vigyáznak minden cseppre. A mi szállásunkon is külön felirat jelezte, hogy ne pazaroljuk a vizet, és ne lepődjünk meg azon, hogy a víznyomás itt annyira ismeretlen fogalom, mint a kétlyukú konnektor.Áramot a főszigetről kapnak, ahogy szinte minden mást is.
Fotó: Rhédey Gábor
Ha például valaki autót vásárol, azt komppal hozzák át, és a jármű többé nem hagyja el a szigetet. Döbbenten hallgattuk azt is, hogy
Inishmore földjében nem terem meg semmi, még a krumpli sem: akik ilyesmivel próbálkoztak, mind elbuktak, mert egy vékony földréteg alatt kopár fekete kő borítja az egész szigetet. Ami azt illeti, a földréteg fölött is.
Az errefelé védjegyszerű hosszú kőfalak, amelyek kijelölik az utakat és a birtokhatárokat, nagyon is gyakorlatias okból alakultak ki: hogy a kövek ne legyenek szanaszét. Férfiak egész nemzedékei töltötték életük jelentős részét kövek pakolgatásával. Kísérőnk elmondása szerint egy híres képviselőjüknek emellett 11 gyerek nemzésére is jutott ideje, „szóval azért nem MINDIG a falakat építette”...
A teljes cikket laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.
