A beoltottak szabadon utazhatnak Spanyolországba

Bármely országból szabadon utazhatnak Spanyolországba június 7-e után azok, akiknek koronavírus elleni oltása már teljes - jelentette be a spanyol miniszterelnök pénteken Madridban.

Pedro Sánchez tájékoztatása szerint a döntés az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákra vonatkozik. A dél-európai ország emellett május 24-étől ismét engedélyezi a beutazást az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) által zöld besorolásúnak minősített, azaz alacsony fertőzöttségű országokból, így újból korlátozások nélkül fogadják például a Nagy-Britanniából, Japánból vagy Izraelből érkezőket.

Pedro Sánchez a Fitur nemzetközi turisztikai kiállításon beszámolt a július 1-én életbe lépő uniós zöld igazolvány részleteiről is. Szavai szerint a dokumentumnak köszönhetően az idei nyár "sokkal jobb lesz" mint a tavalyi. A kormány számításai szerint ezen a nyáron 8,5 és 10 millió közötti külföldi turista látogatása várható, ami a járvány előtti nyári szezon 30-40 százalékát jelenti. Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, összesen 83,7 millió nemzetközi turistát fogadott. Tavaly 18,9 millió külföldi választotta úti célként, ami 77,3 százalékos visszaesést jelentett ez előző évhez képest.

Forrás: MTI


Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban

Picasso-tálra bukkantak egy antwerpeni adományboltban 

A Pablo Picasso által készített kerámia tálra az antwerpeni Kringwinkel Antwerpen használtcikk-üzletében találtak rá.
Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál

Tizenhét tonna kőolaj a tengerben a horvát partoknál 

A rendőrség tájékoztatása szerint a kőolajszennyezésről péntek délelőtt 9:30 körül érkezett a bejelentés. 
Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt!

Róma városára kitehetnék a táblát: Megtelt! 

A pápa búcsúztatója és a temetés miatt, valamint az egyidejűleg zajló Ifjúsági Jubileum okán Rómában április 25-26-án körülbelül 154 ezer új érkezést és összesen 320 ezer látogatót regisztráltak. 
MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra!

MNB: nyaraláskor kiemelten figyeljen a bankkártyaforgalomra! 

Az MNB-hez érkezett ügyfélpanaszok szerint nyáron folyamatosan nőnek a szállásadói, autókölcsönzői és egyéb partnerekre hivatkozó kibercsalási kísérletek.
Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján

Nyári ajánlatok a Visit Maldives bemutatóján 

Beszámoló a Visit Maldives közép- és kelet-európai képviseletének online bemutatójáról.
Új korszak a gízai piramisoknál

Új korszak a gízai piramisoknál 

Egyiptom határozott lépéseket tesz a világ egyik legismertebb történelmi helyszíne, a gízai piramisok rendbetétele érdekében.
A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan

A világ legjobb helyeinek egyike, történelmi múltja páratlan 

Rász el-Haima (Ras Al Khaimah) 7 ezer éves történelme, 64 kilométer hosszú tengerpartja, a területén áthúzódó vörösen izzó sivatag és a Hadzsar-hegység sziklás vonulatai egyre több látogatót vonz a világ minden tájáról.
Újra pandás övezet a bécsi állatkert

Újra pandás övezet a bécsi állatkert 

A pandák 2020-ban születtek a kínai óriáspanda kutató központban.
Erős földrengés Isztambulban

Erős földrengés Isztambulban 

Tucatnyian megsérültek, miközben épületekből ugrottak ki.
Végveszélyben a világ korallzátonyai

Végveszélyben a világ korallzátonyai 

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez és a mögötte álló jelenség teljesen megváltoztatja bolygónk ökoszisztémáját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.