A dubaji expón ennyien keresték fel a magyar pavilont

Átlépte az ötszázezret a dubaji világkiállítás magyar pavilonja látogatóinak száma - közölte kedden Dubajban Tóth Andrea, az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

"Nagyon-nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ilyen csodálatos pavilont sikerült létrehozni, amely nagy sikerrel mutatja be Magyarországot, Magyarország turisztika vonzerejét a nagyközönségnek" - hangoztatta az ügyvezető igazgató. Tóth Andrea aláhúzta, hogy az expo látogatóinak száma immár 10 millió fölött van, s ebből minden huszadik ember a magyar pavilont is felkereste. "Ez azt jelenti, hogy az első nap óta napi öt-nyolcezer látogatót fogadunk, ami nagyon nagy büszkeség, és nagyon örülünk, hogy ennyien szeretik és kedvelik a magyar pavilont. Vannak visszajáró vendégeink is, akik annyira kedvelik az itteni élményeket, hogy többször is ellátogatnak hozzánk" - magyarázta a cégvezető. Tóth Andrea arra számít, tartani lehet azt a kitűzött célt, hogy a világkiállítás végéig egymillió látogató keresse fel a magyar pavilont.

"Az volt a célunk, hogy Magyarországot minél inkább sikerüljön bemutatni, azokat a turisztikai desztinációkat, amelyet a legfontosabbak az országban, azokat minél szélesebb körben sikerüljön bemutatni, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra, és minél több látogató tapasztalja meg személyesen is azt a csodát, amit Magyarország rejt", fogalmazott az Expo 2020 Magyarország Nonprofit Kft. vezetője.

Az eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a koronavírus-járvány miatt egy teljes évvel el kellett halasztani. A pandémia miatt Dubajba utazni csakis friss negatív teszttel lehet, és az expóra is csakis beoltva, vagy negatív teszteredménnyel lehet belépni.

A dubaji világkiállítás március végéig látogatható.

Forrás: MTI


Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL

Súlyos földrengés Délkelet-Ázsiában – Mianmar, Thaiföld is érintett – VIDEÓVAL 

Erős, 7,7-es erősségű földrengés rázta meg pénteken Délkelet-Ázsiát. 
Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA

Belépés az Egyesült Királyságba: kötelező az ETA  

Jön az ETA, vagyis az elektronikus utazási engedély, és máris emelik az árát.
OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen

OTP Travel: ütős katalógusbemutató exkluzív helyszínen 

Az OTP Travel rendhagyó rendezvényén mutatta be viszonteladói partnereinek a 2025. évi utazási katalógusát.
Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért

Versenyeznek a művészek a Sagrada Familia főhomlokzatának kialakításáért 

Mindhárom alkotótól „művészeti javaslatokat” rendelnek, és ezek alapján dönt majd a kuratórium arról, hogy kire vagy kikre bízzák az úgynevezett Dicsőség homlokzat elkészítését.
Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat

Indul a főszezon: Milánóban fokozottan védik a turistákat 

Ezzel a Róma utáni második legnagyobb olasz városban nyolcra emelkedett az úgynevezett vörös zónák száma, ahol a megszigorított biztonsági intézkedések érvényesek.
Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán

Tavaszi kalandfesztivál a Bécsi Városházán 

Szabadtéri kalandok, kreatív foglalkozások, színházi előadások és izgalmas felfedezések a programban.
Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró

Elsüllyedt Hurghada partjainál egy turistákat szállító tengeralattjáró 

Egyiptomban történt a baleset, hatan meghaltak a jelentések szerint.
Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.