A hazai turisztikai szakma reagálása az ESTA-változásra

Egyik napról a másikra az Egyesült Államok korlátozta a magyar útlevéllel hozzájuk érkezők vízummentességét a 2011 és 2020 között kiállított új útlevelekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt. Vajon milyen hatással lesz ez a turisztikai szakmára, főleg a kiutaztatókra és az idegenvezetőkre? Ennek jártunk utána.

Keddtől a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA (Electronic System for Travel Authorization) érvényessége két évről egy évre csökken, és csak egyszeri használatra lesz érvényes.Azonban ez amódosítás nem visszamenőleges hatályú.  A 2023. augusztus 1. előtt kiadott ESTA-engedélyek továbbra is a régi feltételek szerint, azaz két évig és többszöri beutazásra érvényesek.

 

Még túl friss az intézkedés

Caesar Éva, a Magyar Idegenvezetők Szövetségének (MISZ) alelnöke szerint még nem érkezett érdemi reagálás a kollégák részéről, mert nagyon friss az intézkedés, ezért nem tudott érdemben nyilatkozni.

Deák Judit, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének (MIE) elnöke is hasonló választ adott: még nem kaptak visszajelzést a kollégáktól, miszerint gondot okozott volna ez az intézkedés szakmai körben. El kell telni legalább egy hónapnak, mire kialakul egy véleménycsokor, és észlelhetők lesznek a ma még nem látható problémák, tette hozzá.

A hazai idegenvezetők munkáját elsősorban a beutaztató forgalom alakulása befolyásolja. A korlátozás nyilvánvalóan az amerikai specializálódott kiutaztatókat érinti leginkább, amilyen például a Morton’s Travel. Ahol az ügyvezető igazgató, Marton József szerint bárki utazhat akár egy évben 20-szor is Amerikába, csak miután hazajött, újból kérvényezni kell az ESTA-t, azaz ismét nekifogni az elektronikus eljárásnak, ami egyébként nem bonyolult, és csupán pár nap várakozási időt vesz igénybe.

Kinek jelenthet problémát a közeljövőben?

A gond az, ha valaki mondjuk a Bahamákra akar utazni – ilyenkor többnyire Miami-ban száll le a Magyarország felől érkező gép – és onnan is akar hazarepülni, vagyis ez két országhatár átlépést jelent. Ugyanez a gond merül fel akkor is, ha a turista át akar menni a Niagara másik odalára. Hiszen a kanadai oldalról való visszatérés újbóli országhatár átlépést jelent, márpedig sokan akarják meglátogatni, például a torontói rokonokat, ha már elrepültek az USA-ba. Egy Mexikóba való kirándulás és visszatérés is problémás lehet, hiszen itt is pár napon belüli határátlépésről van szó.

Hogy ilyenkor mi a szabály, és hogy alakul ez a helyzet a jövőben - ez még nem tisztázott.

Évente 70 ezer magyar lépi át az USA határát, jelentős részük üzletember, ők, ahogy megérkeztek, újból elindíthatják az ESTA eljárást, ha a munkájuk miatt ismét oda kell utazniuk.

Egy évben bármennyiszer lehet utazni az USA-ba, de újbóli ESTA-igénylés kell hozzá

Marton József szerint ez a némileg politikai felhangú intézkedés nem fogja alapjaiban megváltoztatni az Amerikába irányuló utazási szokásokat, és az ügyvezető bízik abban, hogy hamarosan tisztázódnak a ma még nyitott kérdések.

Haris Richard, a Haris Travel ügyvezetője hasonló véleménnyel van, miszerint, miután felhasználta az utazó az ESTA engedélyét, a következő utazásához máris igényelheti a következőt, tehát egy évben többször is lehet utazni, csak mindig egy új belépési engedély szükséges hozzá.

Forrás: Turizmus Online


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.