A klímaváltozás miatt halnak meg egyre többen az Everesten

A klímaváltozás okozta változékony időjárás miatt különösen sok halálos áldozatot szedett a Mount Everesten az idei hegymászószezon - írta a The Guardian című brit napilap.

Idén eddig 12 olyan hegymászó halálát erősítették meg, aki a világ legmagasabb hegyét próbálta meghódítani, öt embert pedig hivatalosan eltűntként tartanak nyilván, köztük a magyar Suhajda Szilárdot, akinek keresését múlt hét végén adta fel a nepáli hegyivezetőkből összeállított keresőcsapat. A veszteségmérleget a nepáli idegenforgalmi minisztérium is megerősítette. Közlésük szerint az időjárási körülmények idén nem kedvezőek a csúcs meghódításához, főként ez okozta a 17 hegymászó halálát. A klímaváltozásnak jelentős következményei vannak a hegyekben - hangsúlyozták. Évente 5-10 hegymászó halt meg a Mount Everesten az utóbbi időben. Kiemelkedően tragikus év volt a 2014-es, amikor szintén 17 halálesetet jegyeztek fel, akkor az áldozatok többsége helyi serpa volt, akiket egy lavina sodort el. A nepáli kormányt többen bírálták amiatt, hogy idén minden korábbinál több, 479 hegymászóengedélyt hagyott jóvá. Egy engedélyért 5 millió forintot számolnak fel, így a mászószezon komoly bevételi forrást jelent a himalájai országnak. A hatóságok tagadják, hogy túllőttek volna a célon az engedélyek kiadásakor, és arra hivatkoztak, hogy maga a szezon az átlagosnál hosszabb lesz az idén, így el tudják kerülni a zsúfoltságot.

Ang Norbu Serpa, a nepáli hegyivezetők szervezetének elnöke viszont úgy nyilatkozott, hogy "túl sok" mászóengedélyt adnak ki a hatóságok, és ez erős környezeti nyomást helyez a hegyre. Meglátása szerint míg korábban főként edzett, jó állóképességű, tapasztalt hegymászók vállalkoztak a Mount Everest meghódítására, újabban egyre jellemzőbb, hogy újonc hegymászók is próbálkoznak. Szakértők és elismert hegymászók arra figyelmeztetnek, hogy a 8848 méter magas Mount Everestre egyre többen afféle turistalátványosságként tekintenek, mintha olyan játszótér lenne, ahol az izgalomra vágyó gazdagok kiélhetik vágyaikat. Még olyanok is nekivágnak időnként az útnak, akiknek csak kevés tapasztalatuk van a magashegyi hegymászásban, viszont ki tudnak fizetni akár 20 millió forintot is meghaladó összeget azért, hogy felsegítsék őket a csúcsra. Egyre nagyobb az aggodalom amiatt is, hogy a globális felmelegedés kedvezőtlen hatásain túl a Khumbu-gleccseren levő alaptáborban folyó egyre intenzívebb emberi tevékenység következtében is veszélyesebbé válnak a hegyen a körülmények.

Az utóbbi 30 évben a Mount Everest gleccsereiből kétezer évnyi jég olvadt el a legújabb felmérések szerint. További súlyos gond, hogy a hegymászók tömege hatalmas mennyiségű szemetet hagy szerteszét maga után. Ezen a problémán valamelyest segített, hogy az utóbbi időben a mászóknak 1,3 millió forintnak megfelelő letétet kell befizetniük, amelyet csak akkor kapnak vissza, ha 8 kilogramm szemetet lehoznak magukkal az expedíció után. Ettől függetlenül a hegy továbbra is tele van szeméttel minden mászószezon végére a hegyivezetők szerint.

Forrás: MTI


Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.
Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál

Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál 

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel.
Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet

Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet 

Donovalyt nem csak télen lehet élvezni, hiszen itt egész évben izgalmas kalandok várnak és a környék számtalan felfedeznivalót tartogat.
Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja

Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja 

 A híres Watergate és Renate klubok bezárása gondot okozhat a város éjszakai életében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.