Öt és félórás repülőút után első utunk az autókölcsönzőbe vezet. Ez egy óriási iparág, a hihetetlen méretű – főleg brit, német és orosz – turistahad így járja be

a Spanyolországhoz tartozó legnagyobb, 2034 négyzetkilométeres Kanári-szigetet.

Az északi oldalon foglaltunk szállást, ahol az időjárás kicsit változékonyabb, mégis, minden jóval autentikusabb. A városok és az emberek itt erősen őrzik még a spanyol kultúra nyomait. A településeken minduntalan hangulatos terekbe, a vad óceánt szegélyező sétányokba, kis templomokba, kávézókba és bárokba, tipikus balkonos házakba, banánültetvényekbe és mosolygós, spanyol ajkú lakosokba botlik az ember.

A sziget déli része teljesen más. Ugyan szinte mindig süt a nap, de a turisták kedvére felhúzott művárosok Las Vegast juttatják az ember eszébe. Persze ezzel sincs baj, van, akinek épp ez jön be. Olyannyira, hogy mikor egy napra átkirándulunk, egész egyszerűen nem akad egyetlenegy parkolóhely sem, és csak több kilométerre tudjuk letenni az autót.

Hihetetlen, de a parkolásért szinte sehol nem kell fizetni, még a hatalmas bevásárlóközpontokban sem. Sőt, autópályadíjat sem kérnek az embertől a jó minőségű utakért cserébe. .

És az is megdöbbentő, hogy itt is olcsóbb a benzin, mint Magyarországon, ugyanis 1,2 euró körül (jelenlegi árfolyamon közel 480 forint) mozgott a litere.

Irány tehát a reptérről a sziget második legnagyobb városa, Puerto de la Cruz, a hegyre épült, de az Atlanti-óceánig lenyúló gyönyörű városka. Már útban odafelé feltűnik egy hatalmas szürkésfehér felhő, és az ott töltött közel két hét alatt azt látjuk, hogy valamilyen misztikus okból mindig épp Tenerife híres hegyére, a Teidére ereszkedik le nap mint nap. Ezt sokszor megcsodálhattuk az erkélyünkről is, ami maga volt a meglepetés, ugyanis szánt szándékkal sem tudtunk volna jobb szobát foglalni, mint a híres-neves, az UNESCO világörökség részét képező hegycsúcsra nézőt.

A teljes útibeszámolót a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár.hu-n olvashatják.