Az egész világon imádják a lángost

Európa több országa mellett Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában is hódít a lángos, magyar vállalkozóknak köszönhetően – tájékoztat a Világgazdaság. Az idei hasonló sláger a dödölle lehet, amit a perth-i piacokon már keresnek a vevők.

Előbb Amerikából érkezett a hír, hogy egész New Yorkot meghódította, újabban pedig az derült ki, hogy Ausztráliában is virágzik a biznisz: közel kétezer forintnyi ausztrál dollárt fizetnek egy jó magyar lángosért a helyiek. Ráadásul nem ott a legdrágább, Svájcban még többet adnak érte. Van lángosos Londonban, Berlinben, Prágában, Szingapúrban és Tajvanon is, sőt Amerika egyik leghíresebb éttermében is felkerült az étlapra.

A New York utcáit járó lángossütő, a tudósításoknak köszönhetően nyáron lett „világhírű” immár nálunk is. Hatalmas kört tesz meg a városban, és mindennap törzsközönség várja a forró magyar lángost. Prepuk Zsolt nemcsak a kiváló ízekkel, de azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a The New York Times internetes kiadásának gasztronómiai rovata is beszámolót készített róla. A New York utcáit tavaly tavasz óta járó Langos Truckról áradozott a szerző és az egész szerkesztőség, ahol többen is megkóstolták. Az egyre népszerűbb magyar streetfood háromféle formában készül Amerikában. Árulnak klasszikus fokhagymás-sajtos-tejfölöset, ötszínű kaliforniai paprikával megszórtat, és olyat, amelyet szűzpecsenyével, savanyú uborkával, jalapeno paprikával és ázsiai chili szósszal ízesítenek. Az ötletgazda Prepuk Zsolt egyébként 39 éves, 16 éve él Amerikában és sokfelé megfordult már a vendéglátásban, amire saját üzletet alapított.

Kelendő a finomság Svájcban is, pedig igencsak megkérik az árát, több mint 2000 forintot kóstál. A Langos Hungarian Speciality, Prágában 38-60 korona, ami közelebb van a magyar árakhoz. Bizarr, de a cseh tulaj kicsit átértelmezte a magyar ízeket: a ketchup és a sajt párosítása a legnépszerűbb feltét a sörök mellé. Szingapúrban annyira odavannak a magyar lángosért, hogy még saját Facebook-oldalt is csináltak a sütödének, ott a fokhagymás és a különböző fűszeres szószokkal ízesített a legnépszerűbb.

Az ételkülönlegesség ausztráliai fogadtatásáról a cikk folytatásából szerezhetünk bővebb információkat.


Forrás: Világgazdaság Online


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.