Az oltások már jövő nyárra sokkal jobb helyzetet teremthetnek

A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.

A BioNtech és a Pfizer gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az eddigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján meghaladja a 90 százalékot. Ugur Sahin professzor, a BioNtech társalapítója és vezérigazgatója a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai-közéleti magazinműsorának nyilatkozva elmondta: az oltóanyag már akkor is drámai mértékben csökkentené a koronavírus-járvány terjedését, ha 50 százalékos lenne a hatékonysága. Hozzátette: a próbák során nem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek miatt szüneteltetni kellett volna az oltóanyag tesztelését. Azok a vizsgálati alanyok, akik egyáltalán valamilyen kellemetlen hatást tapasztaltak, legfeljebb enyhe vagy mérsékelt fájdalmat éreztek néhány napig az oltás beadásának helyén, illetve szintén enyhe vagy mérsékelt, rövid ideig tartó hőemelkedésük volt.

A BioNTech vezetője a vasárnapi BBC-műsorban elmondta, hogy a mostani tél "még kemény lesz", az új vakcina ezen a télen még nem gyakorol jelentős hatást a fertőzési számokra. Kijelentette: ha továbbra is minden jól megy, a vakcinát kifejlesztő két cég az idei év végén, a jövő év elején megkezdi az oltóanyag kiszállítását. Sahin professzor szerint a cél az, hogy áprilisig több mint 300 millió adag vakcina kerüljön forgalomba, és ennek már lesz érezhető kezdeti hatása a járvány terjedésére. A jövő nyár beköszöntéig viszont már komoly hatás várható, annál is inkább, mivel a nyár egyébként is segíti a járvány terjedésének megfékezését - mondta a BioNtech vezérigazgatója. Hangsúlyozta: mindennél fontosabb, hogy a jövő őszi-téli időszak kezdetéig magas oltottsági arányt lehessen elérni. Sahin professzor közölte: bízik abban, hogy ez megtörténik, különös tekintettel arra, hogy számos más vállalat is fejleszt oltóanyagokat. Kijelentette: mindezek alapján jövő télre az élet visszatérhet a normális kerékvágásba.

Arra a kérdésre, hogy az oltás a beadás után mennyi ideig maradhat hatékony, a BioNtech vezetője azt mondta, hogy ennek megállapítására még vizsgálatokat kell folytatni. Hozzátette azonban: az sem okozhat komoly gondot, ha időről időre, például évenként esetleg meg kell ismételni az oltást, de az is lehet, hogy csak két- vagy ötévente kell újraoltani a lakosságot. Sahin professzor hangsúlyozta azt is, hogy nem tart valószínűnek olyan mértékű mutációt, amely drámai mértékben módosítaná a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírus szerkezetét.

Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból. Johnson szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését. Részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.