Az érkezést követően expresszvonatra szálltunk, és még közel másfél órát utaztunk, amíg elértük úti célunkat, Kiotót. Azt a várost, amelyet a helybeliek a hagyományos Japán jelképeként emlegetnek. Mint megannyi érkező, mi is nyomban szembe találtuk magunkat a metropolisz hatalmas pályaudvarával. Itt láttuk először a technikai csodának számító japán szuperexpresszt, amellyel mindössze három órás utazást követően a fővárosba, Tokióba érhet az utas.
Múzeumok és csodás japánkertek
A tizenhat emeletes monumentális állomásépület jócskán eltér a többi épülettől, még az 1990-es években emelték, és uralja az egész környéket. Van benne bevásárlóközpont, tornyos hotel, mozi és számos kormányzati iroda is. A kiotóiak az elmúlt években már megszokták ezt a környezetet, amely a nap minden órájában tele van utassal, akik metróval, illetve helyi buszokkal érkeznek ide.
Az állomás környékén sok modern, magas betonépület emelkedik, de ezek mentén a régi, hangulatos kis utcák, a hagyományos építésű házak is fellelhetők. A város zsúfolt központjához érve óriási forgalomba botlottunk – az autók sokasága fegyelmezett sorokban haladt.
Ahogy mondják, Kiotó olyan, mint egy múzeum: tele japán emlékhelyekkel, templomokkal és kertekkel. A város gazdaságának egyik alappillére a turizmus, amelyet annak is köszönhet, hogy az UNESCO 1994-ben a világörökségi listára vette. Kiotó kulturális örökségét évente több százezren látogatják Japánból és külföldről egyaránt.
Kiotóban érdemes nagy sétákat tenni, mert sokféle érdekességgel találkozik a vendég. Itt találni – többek között – a japán császár helyi palotáját, amelyet az évszázadok során többször is átépítettek. A jelenlegi palotát még az 1800-as években emelték. Az udvari város, amely egykor egy csarnok körül terült el, ma nyilvános parkként szolgálja a látogatókat. A palotától nem messze a takácsok negyede látható, ahol múzeum is működik, szövőszékekkel és kész textíliákkal várja az érdeklődő turistákat.
Ezt követően az úgynevezett békés szentélyekhez igyekeztünk. Utunk mindkét oldalán ajándékboltok sokaságát láthattuk, ahol japán szalmakalapokat, színes legyezőket és képeslapokat kínáltak. Az utcán pedig megjelentek a kimonóba öltözött hölgyek, akik nagy sikert arattak a vendégek körében.
Amikor megérkeztünk a szentélyekhez, az előttünk elterülő park üde zöld rétjei, a patakparton növő azáleákkal csodálatos látványt nyújtottak. Rövid sétával jutottunk el az egykori Kamejama császár (1249-1305) fenyőligetben álló rezidenciájához. Az épületet ehhez a környezethez igazodva építették, a kert kialakítására pedig nagy hatással volt a japán képzőművészet. Itteni barangolásunk az ezüstpavilonnál zárult, ahol a szépséges templom és a jellegzetes japánkert pompás látványa nyűgözte le a látogatókat. Akik egykor tervezték, azok elmélyülésre szánták. A pavilonnál teaház várta a vendégeket, amely állítólag a legrégibb ilyen szolgáltatóház Japánban. A kertben azután hosszabb lépcsősoron jutottunk fel a domboldali kilátóhoz, ahonnan pazar panoráma nyílt Kiotó házaira.
A legismertebb templom az Aranypavilon
Ezt követően elsétáltunk a város legismertebb templomához, az Aranypavilonhoz, valamint végig gyalogoltunk a gyönyörű épületet körülölelő japánkerten is. Ez volt Japánnal való ismerkedésünk egyik csúcspontja. Ám megtudtuk, a XV. században épült pagodának csak a másolatát láthatjuk, amelyet 1955-ben emeltek. A korábbit ugyanis felgyújtották. Legutóbb közel három évtizede, hogy újra aranylevelekkel burkolták be a pagodát. A háromemeletes különleges épület érdekessége, hogy egyszerre három különböző építészeti stílust hordoz. Az első szinten a palotákét, a másodikon a szamurájházakét, a harmadikon pedig az úgynevezett Zen-templomokét követi. A szentély előtti tó és a park pedig pazar látványt nyújtott.
Innen kissé távolabb értük el Kiotó egyik legnépszerűbb turistalátványosságát, azt a Zen kertet, amelyet valaha kőből és sziklákból raktak ki. Tovább haladva a város egyik különlegességét, a dél felé magasodó várat fedeztük fel, amelynek az építését még 1596-ban kezdték el. Ezzel azt a célt igyekeztek elérni, hogy a vár a település feletti katonai hatalmat jelképezze. A négyszögletes épületet – amelyet este reflektorokkal világítanak ki – csodás falak szegélyezik. A várban lévő palotát egykor nyikorgó folyosókkal építették, úgy, hogy ezzel az ellenség közeledtét jelezzék. A park pedig a várurak sétakertjeként szolgált. Az épület főkapuját jelenleg újjáépítik, ezért az érdeklődők – átmenetileg – máshol juthatnak be a régi patinás helyre.
Ahol a víz és az ősi építészet találkozik
Bármerre is sétáltunk a városban, a vízzel mindenhol találkoztunk, mert ez Kiotó jellegzetes motívuma. A feljegyzések szerint valamikor több ezer kút működött itt. A ma másfél millió lakosú várost az évszázadok során többször földrengések, árvizek, tűzvészek és háborúk pusztították. Ám a szorgalmas emberek a házakat, illetve a szükséges életteret többször újjáépítették, miközben a település egyre inkább gazdagodott. Ma már különböző építészeti stílusok keverednek itt egymással. A sok modern épület ellenére a régi templomok, a szentélyek megőrizték a korábbi építészeti hagyományokat. A város ősi épületei tehát ma is állnak, amelyek nagy értékei az emberiség kultúrájának.
