Beborította Sanghajt a sűrű füstköd

Az idei év legsúlyosabb füstködje ereszkedett Sanghajra - számolt be a Shanghai Daily című napilap keddi online kiadása.

A kelet-kínai metropolisz lakóit arra szólították fel, hogy ne menjenek ki a szabadba, az iskolák nagy részében nem voltak szabadtéri foglalkozások, sok helyütt a reggeli zászlófelvonást is televízión nézték a diákok.

A levegő szennyezettségének mutatói a levegőminőségi index (AQI) és a PM2,5, vagyis az egy köbméter levegőben található - legveszélyesebb - finom porszemcsék koncentrációja is az egészségre veszélyes mértéket mutattak. Utóbbi az Egészségügyi Világszervezet (WTO) ajánlása szerinti egészségügyi határérték hétszeresét is elérte. A második fokozatú riasztás van érvényben.

A városi hatóságok már hétfő délután intézkedéseket hoztak egyes építkezések, útjavítások részleges, illetve időszakos leállítására. A nagy teherautókat és más környezetszennyező járműveket kitiltották a városközpontból.

A tengerparti város egyes részein kialakult súlyos füstköd miatt a látótávolság 100 méter alá csökkent, a délelőtti órákban több mint 10 autópályát kellett részlegesen lezárni; a kompok közlekedését egy időre ugyancsak felfüggesztették. A Putung Nemzetközi Repülőtér már hétfő éjszaka több mint száz járatot törölt, több légitársaság figyelmeztette utasait, hogy előzetesen érdeklődjenek az esetleges változásokról.

A sanghaji környezetmegfigyelő központ úgy vélte, az északi szél hozta a szmogot a 23 milliós városba Peking, Tiencsin, Hopej, Honan, Santung, Sanhszi és Shenszi tartományok felől. Előrejelzése szerint szerdán a hidegfront társaságában érkező keleti irányú szél megszabadíthatja a várost a fojtó szmogfüggönytől.
Az elmúlt hetekben a kínai főváros lakói szenvedtek több hullámban is súlyos szmogtól. Pekingben első ízben adták ki a legsúlyosabb, "vörös" riasztást, aminek következtében csaknem három napra a szokásosnak a felére csökkent a közúti forgalom, gyárakat zártak be, építkezéseket állítottak le.

Az ország vezetése több olyan program, intézkedés és politika beindítását is kilátásba helyezte, amelyek a levegőszennyezést lennének, vagy lesznek hivatottak csökkenteni. Ezek között elhangzott, hogy a vállalatokat annak alapján is osztályoznák, hogy mennyire károsítják a környezetet, sértik meg az ezzel kapcsolatos szabályokat, s minősítésük eredményeként egyesek eleshetnek majd hitelektől, míg mások támogatásban részesülhetnek.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.