Belgiumban további enyhítés

Hétfőtől megszűnik Belgiumban az orrot és a szájat eltakaró maszk viselésének kötelezettsége a tömegközlekedésben is, így a kórházak, az orvosi rendelők és a gyógyszertárak kivételével mindenhol érvényét veszti a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett kötelező maszkviselés - jelentette be Alexander De Croo miniszterelnök Brüsszelben pénteken.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint a kormányfő kijelentette: a maszk használata továbbra is ajánlott marad a forgalmas üzletekben, az idősek otthonában vagy például a fogorvosnál és a gyógytornásznál.

 

Közölte azt is, hogy kormánya lazít a külföldi utazásokkal kapcsolatos szabályokon, így hétfőtől az Európai Unión kívüli országból érkezőknek sem kell már kitölteniük az utasnyilvántartási űrlapot. Szintén megszűnik az unión kívüli országokból érkezők számára eddig előírt tesztkötelezettség és a 10 napos karantén is. Ezzel egyidejűleg Belgium feloldja a nem létfontosságú utazások tilalmát is az Európai Unión kívülről érkezők számára. A könnyítések azonban nem vonatkoznak azokra az utazókra, akik olyan országból érkeznek, ahol a koronavírus-járvány szintje továbbra is magas, vagy ahol a vírus egy új változatával küzdenek.
    

Forrás: MTI


Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban

Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban 

A cél a négyévszakos üzemeltetés.
Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója

Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója 

Berlin, mint a megosztott város több helyen állít emléket fájdalmas múltjának.
Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában

Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában 

Az ünnepélyes megnyitóra október 27-én kerül sor.
Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.