Brüsszel elektronikus beutazási engedélyhez kötné a belépést az EU-ba

Utasregisztrációs rendszer felállítására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság, amelynek értelmében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Egyesült Államok által 2009-ben bevezetett elektronikus utasregisztrációs rendszerhez (ESTA) hasonlóan az ETIAS-on keresztül benyújtott kérelmek elbírálása is díjköteles lenne, a brüsszeli testület által bemutatott tervezet szerint ez 5 euróba kerülne 18 éves kor felett, alatta ingyenes lenne.

A javaslat szerint az engedély - amelynek kérelmezése mindössze tíz percet venne igénybe, és amihez csupán érvényes úti okmányra lesz szükség - ötéves időszakra és többszöri beutazásra lenne érvényes.
Regisztrációra azoknak a harmadik országbeli állampolgároknak lenne szükségük, akik vízummentesen utazhatnak be a schengeni övezet tagállamaiba. Kivételt jelentenének azonban az unió egységes belső piacához hozzáférő országok polgárai.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint a rendszer keretében gyűjtött információk a vízummentes utazók biztonsági ellenőrzéseinek megerősítését szolgálják. Ez elősegíti az unió külső határainak hatékonyabb igazgatását és a belső biztonság javítását, ugyanakkor megkönnyíti a jogszerű beutazást a schengeni határokon keresztül.

Az automatizált rendszer - az alapvető jogok és a személyes adatok védelmének maradéktalan tiszteletben tartása mellett - előzetes ellenőrzéseket fog végezni annak eldöntése érdekében, hogy kiadják vagy elutasítsák-e az Európai Unióba való beutazási engedélyt. Ennek eredményeképpen az utasok megbízható korai tájékoztatást kaphatnak majd, így lényegesen csökkeni fog azon esetek száma, amikor a határon megtagadják valakitől a belépést.

"Határaink biztosítása és polgáraink védelme prioritást jelent számunkra. Az ETIAS lehetővé teszi a vízummentes kérelmezők adatainak keresztellenőrzését a többi rendszerünkkel. Az ETIAS ugyanakkor egyszerű, gyors, olcsó és eredményes eszköz lesz" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos azon véleményének adott hangot, hogy a rendszer létrejöttével "helyére kerül a határigazgatásunk hiányzó láncszeme, amely kapcsolatot teremt migrációs és biztonsági politikáinkkal, valamint javítja a schengeni térségbe való belépést a vízummentes utasok legalább 95 százaléka számára". Hozzátette: "Európa nyitottsága így nem válik a biztonság kárára".
Julian King a bizottság biztonsági unióért felelős tagja pedig úgy vélekedett, hogy az ETIAS "a problémás egyének kiszűrése és beutazásuk megakadályozása révén erősíteni fogjuk Európa belső biztonságát".

Újságírói kérdésre válaszolva a bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy az ETIAS felállítása mintegy 220 millió euróba kerülne, az éves működési költség pedig 85 millió euró körül lenne, ami azt jelenti, hogy pénzügyi szempontból önfenntartó rendszerrel számolnak, amely fedezni fogja a saját működési költségeit.

Forrás: MTI


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.