Budapesttől Amszterdamig gyalogolt a World Press Photo nyertese

Gyalog tette meg az utat a World Press Photo 2016 amszterdami díjkiosztójára Warren Richardson, a Budapesten élő ausztrál fotóriporter, aki egy, a magyar-szerb határon készült, menekülteket ábrázoló fényképpel nyerte el idén a pályázat fődíját.

Richardson csaknem 1500 kilométeres gyaloglás után várhatóan csütörtökön érkezik meg Amszterdamba. A férfi a februárban indult el Budapestről, az út során végig sátorban aludt és nem használt semmilyen navigációs eszközt.

"Ez az utazás olyasmi, amit mindig is ki akartam próbálni. Ez azonban most különleges értelmet nyert, miután sok időt töltöttem olyan emberekkel, akik Szíriához hasonló helyekről menekülnek" - mondta az öt éve Budapesten élő szabadúszó fotós.



A 47 éves férfi elmondta, eredeti terve az volt, hogy Budapestről elgyalogol Észak-Norvégiába, ahol felkeres néhány olyan menekültet, akikkel tavaly találkozott Magyarországon, és megnézi, miként megy a soruk. Indulása napján azonban értesítették, hogy megnyerte a World Press Photo 2016 fődíját, így változtatott a tervein, és inkább Amszterdamot vette célba.

Warren Richardson vasárnap este veszi át a pályázat 10 ezer euró pénzdíjjal járó fődíját.

A díjnyertes Egy új élet reménye című fényképén egy férfi látható, amint a sötétség leple alatt kisgyermekével épp átbújni készül a gyorstelepítésű drótakadály alatt. A múlt év legjobb sajtófotójának választott fekete-fehér fénykép 2015. augusztus 28-án éjszaka készült Röszkénél.

A zsűri elnöke, Francis Kohn, az AFP francia hírügynökség fotóigazgatója szerint a fődíjas fénykép egyszerűségénél fogva nagy hatású. "A maga egyszerűségében, főleg a szögesdrót szimbóluma által juttatja kifejezésre erejét" - mondta Kohn a díjak odaítélésekor.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.