Ciprus egyre vonzóbb

Közös rendezvényt tartott a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal és az Aegean Airlines október 29-én a Dionysos Tavernában, ahol a vendégek – a légitársaság kiemelt partnerei  és a Ciprusra  utaztató irodák munkatársai – jellegzetes görög ételek mellett hallhattak  ismertetőt a sziget idegenforgalmi lehetőségeiről, és a többek között Ciprusra is  üzemelő Aegean Airlines szolgáltatásairól.

Ács-Lévai Viktória, a Ciprusi Turisztikai Minisztérium képviseletében nemcsak a sziget vonzerejéről, hanem az idei szezon pozitív eredményeiről is beszámolt: Ciprus továbbra is a magyar utasok egyik legkedveltebb úti célja, idén eddig már több mint 20 000 hazai utast regisztráltak, ami 20%-os növekedés 2018-hoz képest.

Aphrodité szigetének legszebb, kékzászlós tengerpartjai - szám szerint összesen 67 - már sokadik alkalommal kerültek fel a legtisztább partszakaszok listájára. Kulturális, kulináris élvezetek, és történelmi emlékhelyek egyaránt színesítik a nyaralni vágyók programlehetőségeit, ráadásul Ciprus továbbra is az egyik legbiztonságosabb nyaralóhely, családi vakációk ideális helyszíne.

Kovács Kriszta, az Aegean Airlines magyarországi értékesítési vezetője elmondta, hogy a Görögország és Ciprus közötti kapcsolat nem csupán történelmi, hanem gazdasági szempontok miatt is erős és fontos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a járatok sűrűsége, hiszen Larnaka és Athén között naponta 6 járat is üzemel. A magyar utazóközönség általában szívesebben utazik közvetlen járattal, de sokan választják az athéni átszállást, a sok esetben kedvezőbb  ár miatt. Ráadásul – lévén az Aegean hagyományos légitársaság - minőségi szolgáltatást, fedélzeti  ellátást, törzsutas mérföldek jóváírását és még egy kis extra, jellegzetes görög vendégszeretet is élvezhet az utas a fedélzeten. Az átszállási időt pedig akár egy rövid athéni városnézésre is  érdemes kihasználni.

 


Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.