Csak 2026-ra rendeződhet vissza a turizmus szomszédunknál

A román idegenforgalom jelentős mértékben újjáéledt, de a világjárvány előtti szintet legfeljebb 2026-ra érheti el - mutatott rá hétfői közleményében a bukaresti kormány turisztikai és vállalkozásfejlesztési minisztériuma.

A tárca közleménye a statisztikai hivatal legfrissebb jelentését idézve rámutat: július végéig 5,9 millió turista kereste fel a romániai szálláshelyeket, 25,5 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Constantin-Daniel Cadariu turisztikai és vállalkozásfejlesztési miniszter megállapította, hogy a sorozatos válságok ellenére a román idegenforgalom az újjáéledés időszakát éli, amihez jelentős mértékben hozzájárult az a 252 millió eurós támogatás, amit az üdülési utalványok újbóli bevezetése jelentett az iparágnak. A román kormány további 800 millió euróval kárpótolta az ország 15 ezer idegenforgalmi vállalkozóját a világjárvány idején elrendelt megszorító intézkedésekért - idézte a szaktárca vezetőjét a minisztériumi közlemény. Cadariu másfelől úgy vélekedett: kiigazításra szorul az ENSZ Turisztikai Világszervezetének azon jóslata, miszerint az idegenforgalom 2023-24-re visszatérhet a világjárvány előtti szintre, a jelenlegi energiaárakat és a szomszédban dúló háborút figyelembe véve Románia számára szerinte a 2026-os év lehet a valós céldátum.

 

Romániában a Fekete-tenger partján működő szállodák és vendéglők tulajdonosai azt állították, forgalmuk idén 30-40 százalékkal visszaesett. A Ziarul Financiar című gazdasági lap összegzése szerint valóban csökkent idén a román tengerpart népszerűsége, de nem olyan drámai mértékben, mint amilyet a vendéglátósok nyilatkozatai jeleztek. A lap szerint júniusban és júliusban 498 ezren szálltak meg a Konstanca megyei szállodákban, ami valóban elmarad - de csak 5 százalékkal - a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett hivatalos adatoktól. A statisztikai intézet pénteki közleménye szerint az év első hét hónapjában országos szinten 4,4 millió hazai turista kereste fel a kereskedelmi szálláshelyeket Romániában, ami 16,3 százalékos növekedés 2021 azonos időszakához képest. A külföldi turisták száma 809 ezerre emelkedett, ez két és félszerese a tavalyi adatnak. Országos összesítésben 21,5 százalékkal, 12,4 millióra nőtt idén a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év első hét hónapjához képest. A világjárvány előtt, 2019-ben 7,3 millió turista, közöttük 1,5 millió külföldi kereste fel az év első hét hónapjában a romániai kereskedelmi szálláshelyeket, a vendégéjszakák száma pedig elérte a 15,8 milliót.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.