Egy rejtőzködő stájer szépség: Herberstein

Ma is elég nehéz megtalálni Herbersteint, de régen éppen ennek köszönhette létét ez a gyönyörű kastély, állatpark és kert. Rejtett életmódja miatt több mint nyolcszáz évig el tudta kerülni a különféle nemzetiségű és indíttatású hordák pusztítását. Hogy a turistákat is kibírja-e, az a jövő zenéje.

Herberstein a Feistritz folyó szurdoka felett emelkedik meredeken, egy sziklanyelven. A XIII. században emeltette itt az első várat Herwig, Stubenberg grófja. Az 1290-ben a Herberstein família kezébe kerülő épület a több évszázados gondos bővítgetés és szépítés során pompás bejáratot, árkádsoros udvart kapott. Az 1300 körüli időkből maradt fenn az öregtorony és mellette egy kétemeletes lakóház.

Herberstein / Forrás. Depositphotos
Herberstein / Forrás. Depositphotos

Ez ma a vár nyugati szárnya, a többi rész később, a XV-XVI. században épült. A kezdetben várárokkal körülvett torony később két belső udvaros várkastéllyá alakult, reneszánsz olasz kerengőkkel.

Mindez a mai napig a grófi család magántulajdona – a leszármazottak ma is itt élnek.

A romantikus stájer kastély – amelyet 1960-ban nyitottak meg a látogatók előtt – főként három stílustörténeti korszak, a gótika, az olasz reneszánsz és a barokk jegyeit hordozza magán.

Az impozáns történelmi kertek, a múzeumok, az izgalmas vadaspark és a modern látogatóközpont együttese mindössze ötven kilométerre található a magyar határtól.

Herberstein igazi szenzációja, hogy több mint 700 állat él itt, 90 fajt képviselve. Az állatok a világ minden tájáról érkeztek, Skandináviától Afrikán, Ausztrálián és az Andokon át Nepálig.

A cikk folytatását laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovatában olvashatják.


Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.