Egy újabb ok, amiért érdemes Törökországba utazni

Páratlan szépségű, nagyméretű mozaikot tártak fel Törökország déli részén, az Adana tartományban lévő Yumurtalik térségében. A tengerek istenét, Poszeidónt ábrázoló mozaik a régészek szerint Kr.e. 3.-4. században készült.

A mozaikra egy római fürdő feltárása közben bukkantak Aegae ókori város régészeti lelőhelyén. A 11,39 négyzetméteres mozaik egy része megsemmisült, az itt található felirat görögül üdvözli a fürdőbe betérőket. Sabri Tari, Adana tartomány kulturális és idegenforgalmi igazgatója a Hurriyet török napilapnak elmondta, hogy az ókori település haditengerészeti támaszpontként szolgált a római birodalom idején, és ott található az ókor három legnagyobb Aszklépiosz templomának egyike. (Aszklépiosz a görög mitológiában a gyógyítás istene volt.) A gazdag történelmi örökséggel bíró térségben találtak már mozaikokat, köztük egyet a szerelem istenéről, Éroszról. A Poszeidón-mozaik ritka a maga szépségében, az ókori római fürdő hideg vizes medencéjében találtak rá - tette hozzá az illetékes.

Forrás: MTI


Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.
Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában

Az Adria királynője – húsvéti virágünnep Opatijában 

Anno a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, itt gyógyult Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc is.
Románia is szigorít a Magyarország felől  érkezőknél

Románia is szigorít a Magyarország felől érkezőknél 

A ragadós száj- és körömfájás vírusának európai terjedése miatt Románia szigorította óvintézkedéseit.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.