Perzselő hőség a görögöknél, a turistákat nem érdekli a figyelmeztetés

A Görögországba látogatók sok esetben rosszul tájékozottak a kánikula veszélyével kapcsolatban, figyelmeztetnek a görögországi mentők, és arra hívják fel a figyelmet, hogy tájékozódjanak és kérjenek minél több információt utazás előtt.

Az elmúlt héten három mentőakció indult, amikor kirándulások során eltűnt turisták után kutattak. Egyikük egy népszerű brit műsorvezető, Michael Mosley volt, akit holtan találtak Symi szigetén, derült ki a Guardian cikkéből.

Mosley az extrém magam hőségben indult el egy sétára, és mint kiderült rossz útvonalat választott, amely felesége, Dr. Calire Bailey elmondása alapján zord hegyeken vezetett át és inkább volt hegymászás, mint séta. A járőrhajókat, búvárokat, helikoptereket, tűzoltókat, rendőröket, drónokat és egy speciálisan kiképzett kutyát is magában foglaló kiterjedt kutatás ellenére öt napba telt, mire megtalálták a 67 éves férfi holttestét.

Az elmúlt napokban két másik távoli szigetre, Samosra és Amorgosra is kihívták a segélyszolgálatokat, hogy megtaláljanak egy idős holland férfit és egy amerikai állampolgárt, akik szintén a túraútvonalakon tűntek el.

Amorgos szigete
Amorgos szigete
Fotó: Pixabay

Mint a Guardian is írja, az 59 éves Eric Calibet-et utoljára kedden látták, amikor egyedül indult útnak, hogy túrázzon egyet a páratlan szépségű Kükládok szigetcsoporthoz tartozó szigeten. Amikor reggel 7-kor elindult, a hőmérséklet már meghaladta a 37 fokot. Sem őt, sem azt 74 éves holland állampolgárt sem sikerült még megtalálni, aki hasonlóképpen szintén egy hosszabb túrára indult a forróságban. 

Az éghajlati vészhelyzet frontvonalán lévő Görögországban egyre melegebb hőmérsékletet tapasztalható, a tavaly nyári rekord 48 fok volt. Idén már most rekordmagas hőmérsékleteket mértek. Ahogy már korábban is hírt adtunk róla, az iskolákat bezárták, a kulturális minisztérium pedig kénytelen volt lezárni az Akropoliszt és más régészeti lelőhelyeket. A Vöröskereszt önkéntesei több ezer ingyenes palack vizet osztottak ki, az athéni városháza pedig hűtőállomásokat állítottak fel.

 


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.