Egyre több turista keresi fel Izraelt

Jelentősen emelkedett júniusban az Izraelbe látogató turisták száma - közölte hétfőn az izraeli idegenforgalmi minisztérium.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az év hatodik hónapjában éves szinten 28,4 százalékkal, 303,4 ezerre emelkedett az Izraelbe látogató utazók száma a májusi 16,7 százalékos emelkedés után.

Az Izraelbe látogató turisták száma 2017 áprilisában érte el eddigi rekordját: az év negyedik hónapjában 349,2 ezren látogattak el Izraelbe.

Összességében az izraeli turizmus az ország történetének legjobb első félévét zárta: a január-júniusi időszakban összesen 1,74 millióan, a tavalyinál 26 százalékkal többen látogattak Izraelbe. Az idegenforgalom összesen mintegy 9,4 milliárd sékel bevételt generált Izrael gazdaságának az első félévben - közölte hétfőn az izraeli The Jerusalem Post a minisztériumot idézve.

Az eredményeket kommentálva Yariv Levin, Izrael idegenforgalmi minisztere elmondta: a rekord adatok azt mutatják, hogy az alkalmazott marketingstratégia és márkaépítés helyesnek bizonyult.

Különösen a Kínából érkező turisták száma bővült 2017 első felében: a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 76 százalékkal több kínai állampolgár látogatott Izraelbe - közölte a minisztérium az izraeli statisztikai hivatal adatait idézve.

Oroszországból ugyanakkor 30 százalékkal, míg az Izraelbe látogató turisták legnagyobb hányadát adó Egyesült Államokból 20 százalékkal többen utaztak az év első hat hónapjában Izraelbe, mint tavaly.

Yariv Levin, Izrael idegenforgalmi minisztere hozzátette: a turizmus nagy mértékben hozzájárul Izrael gazdasági eredményeihez és munkaerőpiacához, és a második félévre további emelkedést várnak. 

Forrás: MTI


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.