Ekkor járnak le az uniós védettségi igazolványok

Annak biztosítására, hogy az uniós állampolgárok élhessenek jogukkal az Európai Unión belüli szabad mozgáshoz, az Európai Parlament hozzájárult a koronavírus elleni védettséget igazoló tanúsítványok június 30-án lejáró érvényességének egyéves meghosszabbításához - közölte az uniós parlament csütörtökön.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 453 szavazat, 119 ellenszavazat, és 19 tartózkodás mellett elfogadott megállapodás szerint az uniós védettségi igazolványok érvényességének meghosszabbítása mellett a vonatkozó jogszabályi változások azt is lehetővé teszik a tagországok számára, hogy új típusú antigén-teszteken alapuló vizsgálati tanúsítványokat állítsanak ki.

A képviselők hangsúlyozták, a tagállamoknak kerülniük kell a védettségi igazolvány birtokosai szabad uniós mozgásának indokolatlan korlátozásait. Ha mégis utazási korlátozások bevezetésére lenne szükség, azoknak arányosnak kell lenniük, és bevezetésük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb tanácsainak figyelembevételével történhet meg. A jogszabály szerint az Európai Bizottságnak hat hónappal az igazolványok érvényességének meghosszabbítása után értékelnie kell, hogy a vonatkozó rendelet fenntartása szükséges-e, és továbbra is arányos-e.

A képviselők hangsúlyozták: a rendelet alkalmazásának időtartamának a lehető legrövidebbnek kell lennie, és amint azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hatályon kívül kell helyezni. A koronavírus elleni védettséget igazoló uniós tanúsítványt létrehozó, jelenleg hatályos rendeletet 2021. június 14-én fogadták el. Az Európai Bizottság február 3-án javasolta a rendelet érvényességének meghosszabbítását egy évvel, azaz 2023. június 30-ig. A rendelet az Európai Unió Tanácsának jóváhagyását követően lép hatályba.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.