Elfeledett, majd felfedezett női szobrász kiállítása Berlinben

Louise Stomps az egyik legtehetségesebb és legismertebb szobrász volt a második világháború előtt, de a nácik betiltották a munkásságát, és így majdnem teljesen eltűnt a művészettörténetből.

A Berlini Galériában most nyílt kiállítás Stomps alkotásait szeretné újra megismertetni a szélesebb közönséggel. A Verborgene Museum projektjének célja, hogy felhívja a figyelmet az elfeledett női művészekre, adja hírül a euronews.com tudósítása.

 

"Úgy gondoljuk, hogy Louise Stomps a 20. század egyik fontos szobrásza volt Európában. És itt van egy válogatás a műveiből, amelyeket 1928-tól 1988-ig, halála évéig készített", mondta Marion Beckers, a tárlat kurátora.

A háború után Stomps ugyan ismét szabadon dolgozhatott, ám az az időszak sem kedvezett neki: 1945 után a női művészek többnyire háttérbe kerültek, és a férfi alkotók pedig a középpontba. Stomps neve lassanként feledésbe merült.

"Ha a 45-öévet nézzük, amikor a művészek ismét szabadon dolgozhattak, akkor egyértelmű, hogy ő egy fontos művész volt. Mindez az 50-es években változott meg, amikor a női művészek kiszorultak a perifériára. És csak a 80-as években kerülhettek újra előtérbe a női művészek" - magyarázta Marion Beckers.

A tárlat 2022. január 17-ig tekinthető meg a német fővárosban.

Forrás: Euronews


Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.
Új nyaralási trend a fiatalok körében

Új nyaralási trend a fiatalok körében 

Egy friss felmérés szerint tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron.
Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.