Elindult az északnyugati átjárón először áthajózó luxus óceánjáró

A tervek szerint 32 nap alatt teszi meg az utat a Crystal Serenity nevű hajó, amely 1725 utassal a fedélzetén az első óceánjáróként teszi meg az utat Alaszkától New Yorkig, az északnyugati átjárón keresztülhaladva.

Még tavasszal számoltunk be arról, hogy katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak az amerikai és kanadai parti őrség illetékesei áprilisban, felkészülendő annak a luxustengerjárónak az esetleges mentésére, amely először halad végig augusztusban az északnyugati átjárón.

Az alaszkai Sewardból induló Crystal Serenity nevű óceánjáró úti célja New York, a Bering-szoroson átkelve halad Kanada északi partjai mentén a Jeges-tengeren, majd az Atlanti-óceánon. A tervek szerint 32 nap alatt teszi meg útját az amerikai metropolisz kikötőjéig.

A Serenity luxushajó augusztus 16-án, kedden hagyta el Alaszkát 1725 utassal, hogy New Yorkba hajózzon - olvasható a friss hír az Indexen. Közben szinte egyáltalán nem feltérképezett vizeken, jéghegyeken és igencsak érzékeny vadvilágon keresztül hajózik. Ha minden igaz, még egy óriási viharral is szembe kell nézniük, amely épp az Északi-tengeren tombol.

Az idei nyár egyébként kedvez egy ilyen kalandnak, a második legalacsonyabb szintet érte el a jégtakaró kiterjedése. A hajóútra túljelentkezés volt, minden jegyet eladtak. Annyira nagy az érdeklődést, hogy jövőre megint indítanak egy hajót ugyanezen az útvonalon, már arra is sikerült jegyeket eladniuk. A cég közlése alapján a 14 fedélzetből álló hajón 22 és 120 ezer dollár között lehetett utat foglalni.

A Crystal Cruises társaság egy újfajta turizmust talál ki, olyan vizen hajóznak, amelyek korábban elérhetetlenek voltak.

Jégtörő kísérete nélkül haladnak át a hajók az átjárón

Egy évszázaddal az után, hogy Roald Amundsen felfedező elsőként áthajózott a kanadai sarki vizeken 1906-ban, a helyi közösségek és az illetékesek megpróbálnak lépést tartani a sarkvidéken végbemenő változásokkal, amelyeket a tengeri jég eltűnése idéz elő. A Crystal az eddigi legnagyobb és legfényűzőbb hajó, amely átkel az északnyugati átjárón azóta, hogy az 2007 nyarán először szabadult meg teljesen jégpáncéljától, és lehetővé vált, hogy hajók jégtörő kísérete nélkül haladjanak át rajta. Tavaly nyáron már 17 hajó közlekedett ezen a tengeri úton jégtörő nélkül az amerikai parti őrség adatai szerint.

Az áprilisi gyakorlat résztvevői áttekintették a legközelebbi parti őrségi támaszponttól mintegy 1600 kilométerre haladó tengerhajó több száz utasának kimentését célzó lidérces forgatókönyvet is - közölték illetékesek.

Az északi-sarkvidéken a kommunikáció extrém kihívást jelent: a mobiltelefon-vétel egyenetlen, nincsenek utak, a Crystal útjába eső települések kicsik.

A Crystal egy jégtörő kíséretében utazik, utóbbi fedélzetén két helikopter is van. Jégre leszállni képes pilóták, sarki-expedíciók veteránjai, jegesmedve-kutatók is vannak a fedélzeten az utasok biztonsága és a helyi vadvilág, a környezet és a szokások védelme érdekében - közölte a Crystal Cruises cég.

Forrás: Index


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.