Elítéli az osztrák turisztikai szakma a tervezett burkatilalmat

Az osztrák turisztikai szakma tiltakozik a kormány által tervezett burkatilalom, vagyis az arc elfátyolozásának büntetése ellen, amely az ágazat képviselői szerint rosszat tesz Ausztria megítélésének - közölte a Kurier című osztrák lap szerdán.

A hétfőn bemutatott módosított kormányprogram szerint a jövőben betiltanák a köztereken az egész arcot eltakaró burka viselését. A Kurier arról írt, hogy a rendőr feltartóztathatja és 150 eurós (mintegy 46 ezer forintos) büntetést szabhat ki azokra, akik elfedik az arcukat. Továbbá szabályoznák azt is, hogy a tanároknak, a jogászoknak, az ügyvédeknek és a rendőröknek "világnézeti és vallási szimbólumoktól" mentesen kell megjelenniük.

A szabályozást Sebastian Kurz külügyi és integrációs miniszter szorgalmazta. A néppárti tárcavezető úgy vélte, hogy az arc elfátyolozása nem összeegyeztethető az egyenjogúsággal, az államnak pedig világnézeti és vallási szempontból a semlegességet kell képviselnie.

Már márciusban dönthet a kormány és a parlament a tiltásról, amely júliustól léphetne életbe.
Andrea Steinleitner, az Osztrák Gazdasági Kamara (WKO) hotelágazati vezetője szerint a tervezett intézkedéssel a kormány nem vette figyelembe az idegenforgalmi szektor érdekeit, mivel egyre több turista érkezik az arab országokból Ausztriába.



Michaela Reitterer, az Osztrák Szállodaszövetség (ÖHV) képviselője megérti a lakosság aggodalmát, azonban szerinte egy ilyen szimbolikus politikai lépés "olyan árkokat ás, amelyeket az utóbbi években a szakma megpróbált betemetni".

A bécsi Marriott Hotel igazgatója, Dieter Fenz elmondása szerint egyre több szállóvendég érkezik az arab országokból, ezért arabul beszélő személyzetet és szakácsokat is felvettek már. Tájékoztatása szerint attól félnek leginkább, hogy az arab turisták úgy fogják érezni, hogy nem szívesen látott vendégek, ezért más országba utaznak majd. Becslése szerint az arab női hotelvendégek harminc százaléka fátyolozza el az arcát, és többnyire nagycsaláddal, akár tizenkét fővel is érkeznek.

Az Osztrák Gazdasági Kamara (WKO) szállodaágazatának vezetője, Petra Nocker-Schwarzenbacher a Der Standard című osztrák napilapnak úgy nyilatkozott, hogy nem ismerik még a tervezett intézkedés gyakorlatban megvalósítandó részeit, de felvették a kapcsolatot a tiroli és a salzburgi Zell am See régió vezetőivel, ugyanis ebbe a térségbe érkezik a legtöbb arab turista.

Theo Öhlinger alkotmányjogász szerint elsősorban az intézkedés gyakorlati megvalósítása lesz majd nehéz. Úgy vélte, hogy az arc elfátyolozásának kérdése nem reális probléma Ausztriában, és a szigorítás után "legfeljebb gazdag sejkek kísérőire fognak vadászni".

Az ausztriai iszlám hitközség (IGGiÖ) tiltakozott a szabályozás ellen. Arra figyelmeztetett, hogy nem szabad a diszkriminatív kirekesztés politikáját folytatni az Ausztriában élő muszlimokkal szemben.

Jürgen Czernohorszky, Bécs integrációért felelős városi tanácsosa kiállt az intézkedés mellett. A szociáldemokrata politikus azt mondta, hogy az integráció szempontjából is fontos az intézkedés, hiszen így meggyorsítható a munkaerőpiaci és a társadalmi beilleszkedés.

A Der Standard beszámolója szerint az arab országokból érkező turisták száma növekszik: míg 2013-ban 80 ezer, addig 2015-ben már 118 ezer arab turista utazott Ausztriába, s az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 2013-ban 270 ezer, míg 2015-ben 310 ezer volt.

Forrás: MTI


A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat

A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat 

Szkiathosz kiemelt helyet kapott az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) akadálymentes turizmusról szóló útmutatójában, mint példaértékű, fogyatékkal élők számára is elérhető turisztikai célpont.
Áprilistól ismét fizetni kell Velencében

Áprilistól ismét fizetni kell Velencében 

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért.
OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban

OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban 

Megjelent az egyik legnagyobb hazai utazásszervező 2025. évi katalógusa. Van olyan ajánlatuk, amelyre már szinte a meghirdetés pillanataiban elkelt minden hely.
Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum

Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum 

2023 óta tartó csúszások után 2025. július 3-án több napos ünnepségekkel hivatalosan is megnyit a Grand Egyptian Museum.
Volt Banksy, nincs Banksy

Volt Banksy, nincs Banksy 

Több mint fél év után eltávolították Banksy egyik művét Londonból.
Felújítás vár a Louvre-ra

Felújítás vár a Louvre-ra 

A projekt finanszírozása jegybevételekből, mecénások támogatásából és az Abu-Dzabiban található Louvre fiókmúzeumának licencdíjaiból történik majd.
Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését

Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését 

Egy szerencsétlen baleset következtében megsérült Moretto da Brescia 16. századi festménye a bresciai Santa Giulia Múzeumban.
Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.
Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában

Tizenegy új úti cél a Proko Travel idei kínálatában 

Az idén új arculattal, friss tartalommal megjelent 2025-ös katalógusuk nemcsak az úti célokat mutatja be, hanem a vállalat történetét is elmeséli.
Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak

Helsinkiben ukulele, Cipruson vízipipa – a legfurcsább rendelések, amelyeket házhoz szállítottak 

Budapesten egy autómosás, Tallinban éjszakai fáklyás hajótúra is vásárolható egyetlen kattintással.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.