Ezek a színes programok várnak Opatijában

Opatija nem csak mesés természeti szépségeiről híres, de gazdag turisztikai kínálata és pezsgő kultúrális élete minden évszakban nagy számú látogatót vonz.

Opatija – az európai és horvát turizmus bölcsője, amely az arisztokrata elit, film- és zenei sztárok, művészek, írók és a világ minden tájáról érkező több százezer vendég kedvenc úti céljának számít, akik az év bármely szakában szívesen látogatnak el az „Adria királynőjéhez”, idén lesz 180 éves. A lélegzetelállító természeti környezet mellett Opatija egyedülálló vonzerejét az olyan színvonalas szolgáltatásoknak köszönheti, mint az egészség-, üzleti-, sport- és kulturális turizmus, valamint számos kiemelkedő rendezvénynek, amelyek egész évben nagy számú látogatót vonzanak.

A hagyomány keretbe foglal, de minőséget is garantál, a tizennyolc évtizede fejlődő és ma is népszerű üdülőhely hírnevét pedig az a sokszínű turisztikai kínálat garantálja, amely Opatiját minden évszakban vonzó úti céllá teszi. Opatija számos híres nemzetközi- és helyi zenész fellépésével ünnepli ezt a jeles jubileumot.

Az ünnepi program június 7-én, a Nyári Színpadon a Musical Fesztivállal veszi kezdetét, amelyen a közönség olyan világhírű musicaleket hallhat, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, a Producerek és a Jalta, Jalta. Számos egyéb fellépés mellett a június fénypontja a BACK2LOVE – Homage á Tina Turner és a Disco fever (Disco Láz) című show lesz, amelyre június 29-én kerül sor a legkedveltebb horvát esemény, a RetrOpatija keretében.

Opatija
Opatija
Fotó: depostiphotos

A július romantikus hangulattal kezdődik, amelyről július 2-án Matteo Bocelli gondoskodik, majd a háromnapos Liburnia Jazz Fesztivál következik július 5-7-éig. A brit trip hop & rock együttes, a Morcheeba július 19-én, a disco & funk világ legendája, a Boney M pedig július 24-én lép fel, és várhatóan mindkét zenekar rengeteg rajongót vonz majd.

Az augusztus eleje Portugáliába kalauzol el minket a fado világsztár, Mariza társaságában, aki augusztus 2-án minden nézőt megérint majd mély érzelmeket kifejező dalaival. Augusztus 7-én a legendás ausztrál gitárvirtuóz, Tommy Emmanuel ad koncertet, augusztus 15-én pedig Anna Oxa olasz énekesnő varázsolja el dalaival a közönséget.

A szeptembert Umberto Tozzi olasz zenész „L'ultima notte rosa“ című koncertje nyitja meg, a nyári program nagyszabású fináléja pedig a Bécsi Bál lesz szeptember 28-án a Hotel Kvarner Kristálycsarnokában, amely minden tánckedvelőt megörvendeztet majd. A Hotel Kvarner az Észak-Adria első szállodájaként idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját.


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.