Fagyis kóla és New York-i levegő konzervben: ilyen az übercool Amerika

Két telt házas mozis előadás után közel háromszázan ismerhették meg az Egyesült Államokat kicsit másképp a Morton’s Travel közönségtalálkozóján, Szegeden és Budapesten.

Az „Amerika mozifotelből” elnevezésű rendezvényen két órán keresztül az USA kapta a főszerepet. Először Dale Wright, az Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa adott tippeket az utazáshoz, aki kiemelte, hogy Magyarország még mindig részt vesz a vízummentességi programban, de az eddigi vízummentes beutazáson szigorítanak, és amint életbe lép az új amerikai beutazási törvény, akkor azok, akik az elmúlt öt évben jártak Szíriában, Irakban, Iránban vagy Szudánban, vízumért kell folyamodniuk. Az ESTA engedély nem elegendő számukra. Azok, akik nem jártak ezekben az országokban, még mindig online kell igényelniük az ESTA engedélyt, amely fejenként 14 dollárba kerül és bankkártyával fizethető. A tanácsos kiemelte, hogy amennyiben új útlevelet kap az utazó vagy változás történik a nevében (pl. megházasodik), akkor minden esetben új ESTA-t kell készíteni.

Szalai Viktória, a Morton’s utazásszervezője, USA-specialista egy csoportos buszos körutazásra csábította a jelenlévőket. Beszámolt az irodával való utazás előnyeiről, kiemelte a fiatalos, trendi idegenvezetőgárdát, a programok sokszínűségét és kombinálhatóságát, a fakultatív lehetőségeket és a körutazás utáni hawaii vagy floridai hosszabbítás lehetőségét is.

Az AF-KLM-Delta légitársaságok képviseltében Párkányi Katalin kiemelte, hogy a cégcsoport egyik fő területe az észak-amerikai kontinens, ahol több hubbal is rendelkeznek. Prezentációjában az Air France négy osztályát mutatta be, ahol a first class utasokat Magyarországon bárhonnan limuzinnal szállítják a budapesti repülőtérre.

Buli Lady Gagával és Coca Cola fagyival

Az est nagy részében Gyémánt Balázs hivatásos világutazó, blogger és idegenvezető mesélt amerikai élményeiről. Balázs a középiskola egy évét Amerikában töltötte, New Yorkban volt gyakornok, ahol együtt bulizott Lady Gagával és pár éve megszerezte a New York-i idegenvezetői engedélyt is, amellyel ma kevés magyarul beszélő idegenvezető rendelkezik. Kedvenc városáról és annak is „übercool” oldaláról mesélt, kiemelve a legjobb helyeket a magasban, ahol szelfiket lehet készíteni. A Rockefeller Center és az Empire State Building kilátói után az új attrakció a One World Observatory, a pénzügyi negyedben, ahol nemcsak a 102. emeleti panoráma, de maga a liftezés is hatalmas élmény. Mesélt a High Line parkról és az új Lowline Parkról, amely egy régi metróállomáson található a föld alatt és ahol modern technológiával a föld alá tudják vinni a természetes fényforrást, így akár egy sötét metróállomásból is napos parkot tudnak létrehozni. A bakancslistás legnagyobb élménye a Szabadság szobor koronájába való feljutás volt. A legizgalmasabb New York-i szuvenírek közül bemutatta a kedvenceit: akár New York szemétjét is meg lehet vásárolni díszdobozban, vagy a konzervbe zárt New York-i levegő is egyedi emlék lehet, de a Szex és New York stylistjának butikjai is alternatívát jelentenek néhány új ruha vásárlására. Balázs innen a nyugati partra repítette a közönséget, ahol San Francisco meztelen városrészéről mutatott pikáns fotókat, majd a Los Angeles-i Venice Beach extrém fazonjairól mesélt. Színes prezentációját furcsa amerikaiságokkal zárta, amelyből kiderült, hogy az USA-ban kapható flakonos fújós sajt és a Coca Colát vanília fagyival eszik nyáron. Felolvasott néhány humoros, de valódi amerikai törvényt, amelyek tiltják például azt, hogy Kaliforniában az általános iskolák pókerversenyt szervezzenek, tilos közparkokban lepkéket molesztálni, valamint San Franciscóban tilos elefántot sétáltatni póráz nélkül. Balázs utazásairól egy blogot ír, ahol az amerikai élmények is megtalálhatóak.

Méhész Zsuzsa idegenvezető és gasztró-újságíró az USA kulináris élményeiről mesélt. Kiderült, hogy igenis lehet jókat enni Amerikában. A hamburgerből is sokfajta van, az édességek ínycsiklandozók, főleg az új sláger a New yorki cronut, ami egy croissant és egy fánk keveréke és amiért órákat állnak sorba. A sör és a kávé egykoron híresen rossz volt, de ma már sok butik sörfőzde és kávézó van. Az étkezés is lehet művészet és szerves részét képezheti az utazási élménynek, derült ki az előadásból.

Az estet Annusné Monca, a Morton’s sales cordinatora zárta, aki az utazási iroda tízes bakancslistáját mutatta be. Ez a lista azonban nem az USA-ba, hanem a világ más misztikus pontjaira kalauzolt. Így virtuálisan jártunk Peruban, a Galapagosz-szigeteken, a kínai nagy falnál, bálnalesen és északi fénynézésen Norvégiában, a Taj Mahalnál, az ausztrál Nagy Korallzátonynál, Tahitin, Kubában, Stonehenge-ben és a japán Fuji hegyen is.


Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Ahogy a közel-keleti konfliktusok fokozódnak, megkérdeztünk három Jordániába utaztató magyar utazási irodát, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalások számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.