Fekete péntek a Vörös-tenger egyiptomi szakaszánál

Múlt pénteken két halálos cápatámadás is történt, ezt követően az egyiptomi hatóságok szombaton lezárták az ország Vörös-tengeri partvidékének egy szakaszát. Tény, hogy az áldozatok is hibáztak, és a helyi mentőegységek sem álltak a helyzet magaslatán.

Pénteken cápatámadás következtében életét vesztette az egyiptomi Hurghadában egy 68 éves osztrák nyugdíjas hölgy, aki bójákkal védett területen ment be egyedül sznorkelezni , ahol megtámadta a vízben a ragadozó, és leharapta az egyik karját és a lábát. Tény, hogy alapszabály: szorkelezni tilos egyedül. A közeli mólón sok turista volt, de a vízben senki sem volt rajta kívül, így a szemtanúk a szárazföldről nézték végig a történteket. Többen azon szörnyülködtek - köztük magyar nyaralók is -, hogy milyen sok vért vesztett, miközben mások azt kérdezték, hogy hol vannak a vízimentők ilyenkor. Mint kiderült, ők is a partról nézték végig a tragédiát, mivel nem volt náluk semmilyen megfelelő védelmi- és mentőfelszerelés.

 

A legfrissebb értesülések szerint a második cápatámadás is pénteken történt, az áldozat román állampolgárságú volt. A román külügyminisztérium vasárnap megerősítette, hogy Egyiptomban cápatámadás következtében meghalt egy román nő, aki szintén a felszíni búvárkodásnak hódolt, számolt be a TASS hírügynökség. 

A helyi média szerint makócápára gyanakodnak, ami akár négy méteresre is megnőhet. A környezetvédelmi minisztérium vizsgálatot indított az incidensek ügyében. A helyi sajtó szerint az érintett partszakaszokon betiltottak mindenféle "tengeri tevékenységet", ideértve a halászatot is.

 

 

 

 

Forrás: MTI


Máltán rendezik a világ elsőszámú akadályversenyét

Máltán rendezik a világ elsőszámú akadályversenyét 

A Spartan Trifecta Weekend profi sportolók és lelkes amatőrök számára egyaránt nyitva áll.
Újabb mérföldkő az utazási és turisztikai szektorban

Újabb mérföldkő az utazási és turisztikai szektorban 

Közösen dolgozik a fenntarthatóságért a világ nyolc legnagyobb fenntartható turisztikai minősítő testülete.
Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!

Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!  

Az Österreich Werbung bemutatja: Lebensgefühl - érezd az osztrák életérzést!
Kolbászos standok az UNESCO listáján?

Kolbászos standok az UNESCO listáján? 

A bécsi kávéházi kultúra után most a lacikonyhák is felkerülhetnek a világörökség listára.
Barcelona betiltja a turisták számára a lakásbérlést

Barcelona betiltja a turisták számára a lakásbérlést 

A spanyol város Európa egyik legnépszerűbb úti célja, de népszerűsége miatt a lakhatás megfizethetetlenné kezd válni a lakosok számára.
Szingapúr, te drága!

Szingapúr, te drága! 

Tény, hogy Szingapúrba kevesen mennek kifejezetten Szingapúr miatt.
Olykor az influencereknek is szükségük van egy igazi nyaralásra

Olykor az influencereknek is szükségük van egy igazi nyaralásra 

Az Österreich Werbung most lehetőséget kínál nekik egy közösségi média nélküli pihenésre.
Vészhelyzettel küzd Olaszország ikonikus szigete

Vészhelyzettel küzd Olaszország ikonikus szigete 

A népszerű olasz desztináció, Capri jelenleg nem elérhető a turisták számára szállodai foglalás nélkül.
Új dubaji programok - télen-nyáron

Új dubaji programok - télen-nyáron 

A már ismert, ikonikus látnivalók mellett számos gyerek és családi, szabad- és beltéri program, kulturális rendezvények hosszú sora várja a Dubajba látogatókat.
Tűzvész tombol Görögországban

Tűzvész tombol Görögországban 

A hatóságok úgy vélik, hogy a tüzet gyújtogatás, valamint meleg, száraz időjárási körülmények okozták.