Hétfőn újra nyit a Louvre

Hétfőn nyit újra a párizsi Louvre, amely március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat.

A járvány miatti bezárás több mint 40 millió eurós bevételkiesést okozott a Louvre-nak - közölte Jean-Luc Martinez, a múzeum igazgatója, aki arra számít, hogy az intézmény három évig pénzügyi nehézségekkel fog küzdeni. "A közönségünk nyolcvan százalékát elveszítjük. A látogatóink háromnegyede külföldi. Jó, ha a közönség 20-30 százaléka visszatér a nyáron, naponta maximum 4 és 10 ezer közé várjuk a látogatók számát" - jelezte múlt heti sajtótájékoztatóján az igazgató.

Ezért egyelőre attól sem kell tartaniuk a látogatóknak, hogy esetleg nem engedik be őket a tömeg miatt, mint ahogy az egyes nyári napokon történni szokott. A kiállítótér hetven százaléka, mintegy 45 ezer négyzetméter lesz hétfőtől látogatható. A legnépszerűbb termek, így az egyiptomi gyűjteményt bemutató szárny is megnyílik. A legtöbb nagy múzeumhoz hasonlóan interneten előzetes foglalás ajánlott a Louvre látogatásához, de az igazgató szerint érdemes helyben is próbálkozni a bejutással, mert maradtak még üres idősávok. A június 15-én elindított internetes rendszerben az első tíz napban 12 ezer belépőjegyet vásároltak, elsősorban júliusra.

Az intézményben kötelező lesz a maszkviselés, és az előre meghatározott útvonalakon kell a látogatóknak haladniuk annak érdekében, hogy minél kevesebb ember útja keresztezze egymást. Aki egyszer kijött a múzeumból, már nem mehet vissza, és egyelőre sem a ruhatár, sem a múzeumi kávéház nem lesz nyitva. A Mona Lisa előtt továbbra is engedélyezett a szelfizés, de csak a földön matricával megjelölt helyekről, azért, hogy ne alakuljon ki lökdösődés a Louvre legnépszerűbb alkotása előtt. A Louvre rövidebb, úgynevezett felfedező útvonalakat is megnyit, amelyek ingyenesen és előzetes foglalás nélkül végigjárhatók a múzeumban, a fiatal közönségnek pedig ingyenes tárlatvezetetéseket ajánlanak. Ezek célja a látogatók visszacsalogatása a múzeumba.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.