Hollandiát nevezzék Néderlandnak!

A holland kormány intézkedések sorozatára készül, hogy a külvilág egyre inkább felejtse el a "Hollandia" szót, és helyette az országot nevezzék úgy, ahogy maguk is hívják, magyar kiejtés szerint Néderlandnak.

Ezentúl nemzetközi sporteseményeken (válogatott foci, olimpia) igyekeznek a Néderlandot erőltetni, és így szerepeltetni az országot a turisztikai reklámokban is. A kormány szerint túlságosan a Holland nevű megyékkel (Alsó- és Felső-Hollandia) azonosítják az országot, illetve Amszterdammal, a holland régió központjával. Emiatt túl sok a turista arrafelé, és túl kevés az ország más részein. Ráadásul meglátásuk szerint túl sokan asszociálnak "Hollandiáról" a szabadon vásárolható marihuánára és az amszterdami piros lámpás negyedre, azaz a prostitúcióra. A Néderland szó a napóleoni háborúk után terjedt el, előtte a terület legfejlettebb részét sokáig uraló Holland család nevével azonosították a vidéket.

Forrás: 444.hu


Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.
Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál

Rekordmagas turisztikai bevétel a horvátoknál 

Horvátországban nőtt a turizmusból származó bevétel.
Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet

Szlovákia ékszerdoboza, ahol nem csak síelni lehet 

Donovalyt nem csak télen lehet élvezni, hiszen itt egész évben izgalmas kalandok várnak és a környék számtalan felfedeznivalót tartogat.
Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja

Bezárhat Berlin két ikonikus éjszakai klubja 

 A híres Watergate és Renate klubok bezárása gondot okozhat a város éjszakai életében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.