Hetedhét ország kalandos felfedezése a Fjällräven Classic szervezésében

Egy természetbarát álmából világméretű túraeseménnyé nőtte ki magát az idén 20. évfordulóját ünneplő Fjällräven Classic, amely 2024-ben hét, egymástól teljesen eltérő ország kalandos felfedezésére hívja a többnapos túrázás szerelmeseit.  Az eseménysorozat idén is ellátogat Svédországba, Dél-Koreába, Dániába, Németországba és az Egyesült Államokba, visszatér az Egyesült Királyságba, illetve elsőként járja be Chile egyedülálló vidékét.

A természet felfedezésére ösztönző túra jóval több egy hagyományos többnapos kirándulásnál. A túrákra a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, akik az új tapasztalatok és trekking tudás mellett, életre szóló kalandokkal és akár barátságokkal is gazdagodhatnak. A változatos és élménydús útvonalakon a túrázók a kijelölt ösvényen saját tempójukban sétálnak, maguk viszik a felszerelésüket, állítják fel esténként a sátraikat, főzik meg az ételeiket. Útközben egymáshoz, a cég munkatársaihoz és önkénteseihez is fordulhatnak tanácsért, bátorításért vagy támogatásért, egyszerre élve meg a természetjárás szabadságát és biztonságát. A 20. évfordulóját ünneplő Fjällräven Classic egyedülálló lehetőséget kínál, hogy bárki elsajátíthassa a többnapos túrázás fortélyait, és megismerje az önellátásban rejlő erőt és magabiztosságot.

Fjällräven Classic
Fjällräven Classic

Fenntartható túrázás a környezet aktív védelmével

A szervezők számára magától értetődő a természetben töltött idő és a természet tisztelete közti szoros és megtörhetetlen kapcsolat, így az eseménysorozat megrendezésekor elsőszámú szempont a környezetre gyakorolt hatás.

"A túra küldetése, hogy az embereket a természetbe csábítsa, egyben annak védelmére is ösztönözve a túrázókat. Tehát, miközben aktívan támogatjuk a túrázást, biztosítanunk kell, hogy minden pillanatában érvényesüljenek a környezetvédelem szabályai. Ezalatt nem csupán azt értjük, hogy a helyszínekre érkezéshez az alacsony szén-dioxid-kibocsátású közlekedési eszközöket preferáljuk, valamint alacsony szénlábnyommal rendelkező ételeket és italokat kínálunk. Ezirányú törekvésünk kiterjed a túra egészére, ahol megmutatjuk a résztvevőknek, merre menjenek anélkül, hogy új ösvényeket taposnának ki, miként tudnak sátrat állítani a helyi növényvilág megóvása mellett, továbbá arra biztatjuk őket, hogy szedjék össze az útjukba eső hulladékot”

- mondta Aiko Bode, a Fenix Outdoor fenntarthatósági vezetője, aki azt is hozzátette, céljuk, hogy 2025-re 30 százalékkal csökkentsék a túra károsanyag-kibocsátását, valamint felállítsák a jövőbeli hulladékmentes események ütemtervét.

A Fjällräven több olyan helyi szervezetet és programot is támogat, mint a Patron Plasticfree Peaks műanyagszennyezés elleni akciója, az Alpokban megrendezett CleanUP-napok, és partnerszervezete, a Leave No Trace hét pontból álló alapelve, amely a természetjáróknak segít abban, hogy ne hagyjanak nyomot maguk után.

 

Chil

Fjällräven Classic
Fjällräven Classic
e - A legdélebbi túra

Chile a rendezvénysorozat legújabb állomása. Patagóniában a túrázók tanúi lehetnek a tavakba és tengerekbe süllyedő hegyi gleccsereknek, áthaladnak az estanciákon, és olyan útvonalakon sétálhatnak, amelyek kizárólag az esemény ideje alatt elérhetők. Az időjárás, a jelentős távolságok és a meredek emelkedők ugyan kihívást jelentenek, de megfelelő felkészüléssel és pozitív hozzáállással nem jelentenek akadályt.

Classic UK - Új útvonal 2024-ben

Az idén visszatérő Classic UK megújult útvonala az Anglia legmagasabb pontjának otthont adó, északnyugat-angliai Lake District nemzeti parkon át vezet, a tengerpartot is érintve. A résztvevőket a kultúra és a természeti szépségek csábító kombinációjával várja, és bár az időjárás szeszélyes, a jól járható túrautak és a lenyűgöző kilátás minden erőfeszítést megér.

Fjällräven Classic
Fjällräven Classic

A jelentkezés

Az eseményekre minden évben korlátozott számú jegy érhető el, a jegyek március 12-én 10:00-kor válnak elérhetővé az eseménysorozat honlapján. A Fjällräven Classic USA jegyei csak később, 2024 tavaszán lesznek kaphatók.


Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg

Kína 11 európai ország vízummentességét hosszabbítja meg  

Az országba a Covid-járvány óta még nem tértek vissza a turisták.
Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka

Az oroszok idei fő úti céljai: Grúzia, Dagesztán és Kamcsatka 

Újabban az oroszok nem nagy, buszos, idegenvezetős csoportokban utaznak.
Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.