Idősebb a Machu Picchu, mint gondolnánk

Az eddig véltnél valószínűleg jóval korábban épülhetett.

Minimum két évtizeddel korábban épülhetett a perui Machu Picchu egy új tanulmány szerint, amelynek készítői a romvárosban feltárt emberi maradványokat elemezve jutottak arra, hogy az inkák már nagyjából 1420 körül a területen élhettek.

 

A tudósok korábban spanyol gyarmati feljegyzésekre támaszkodva állapították meg az Andok hegyláncai között megbúvó város megalapításának legkorábbi lehetséges dátumát, olvasható a The Art Newspaper honlapján.
E dokumentumok szerint Pachacuti inka uralkodó építtette a várost, miután területszerző hadjárata részeként meghódította a régiót, ami végül az Inka Birodalom megszületéséhez vezetett. A feljegyzések alapján Pachacuti 1438-ban került hatalomra, így az uralkodásához kötődő jelentős eseményeknek ez után kellett történniük.
Az Antiquity című folyóiratban megjelent tanulmány készítői most radiokarbonos kormeghatározásnak vetették alá a romváros három temetkezési barlangjában 1912-ben feltárt emberi csontokat és fogakat, ami lehetővé tette a város építési idejének pontosabb meghatározását.
A maradványok nagyjából 26 olyan személytől származnak, akik a jelek szerint szolgaként dolgoztak az inka társadalom uralkodó osztálya számára kialakított komplexumban. Több száz szolga élt Machu Picchuban, hogy egész éven át gondoskodjanak a városról, ahol az inka elit csupán időszakosan tartózkodott.
A friss eredmények szerint a várost folyamatosan lakták nagyjából 1420-tól 1530-ig, és a jelek szerint a spanyol hódítók 1532-es érkezését követően elnéptelenedett.
Az új eredmények átírhatják az Inka Birodalom hajnalának történetét. A szakemberek szerint ha a jövőbeli vizsgálatok alátámasztják a radiokarbonos vizsgálat eredményeit, azzal Pachacuti trónra kerülésének ideje és hódításainak kezdete legkevesebb két évtizeddel korábbra tolódik.
Az inka művészet, építészet, várostervezés és mérnöki munka mesterművének tekintett Machu Picchut 1983-ban nyilvánították a világörökség részévé.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.