Az Environmental Research Letters című folyóiratban megjelent tanulmány szerint az ausztrál Nagy-korallzátony jelenleg példátlan stressznek van kitéve az óceánvíz melegedése, a trópusi ciklonok, a tengeri kártevők és az óceán savasodása miatt - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Ezek közül az óceánvíz savasodása jelenti az egyik legfőbb fenyegetést a korallzátonyrendszer hosszú távú túlélésére, mivel befolyásolja a virágállatok azon képességét, hogy felépítsék és helyreállítsák mészvázukat, valamint hogy regenerálódjanak a tömeges korallfehéredések után.

A zátonyok egészségének hanyatlására reagálva a kutatók a közbeavatkozás lehetséges módjait vizsgálják azzal céllal, hogy minimalizálják a zátonyokra nehezedő környezeti nyomást és javítsák a korallzátony-ökoszisztéma ellenállóképességét. Az aktív és közvetlen megközelítések közé tartozik a mesterséges óceánlúgosítás, amelynek célja az óceánvíz savasodásával összefüggő változások ellensúlyozása vagy enyhítése, valamint az óceán szénelnyelő kapacitásának növelése. A technika lényege, hogy olyan anyagot, például olivint - egy szilikátásványt - adnak hozzá az óceánvízhez, amely segít "helyreállítani" az óceán megborult szénegyensúlyát. A szakemberek szerint a mesterséges óceánlúgosítást modellező korábbi tanulmányok többsége a szén-dioxid-eltávolítás egy lehetséges technikájaként vizsgálta az eljárást és csak kevés tanulmány foglalkozott azzal, hogy a lúgosítással ellensúlyozhatóak az óceán savasodásával összefüggő változások regionális szinten.

A kutatók most egy közelmúltban kifejlesztett modell révén megállapították, hogy ha egy már létező hajózási útvonal mentén juttatnák bele az óceánba a lúgosító anyagot, akkor a jótékony hatás az ausztrál Nagy-korallzátony csaknem egészére kihatna. A kutatók szerint a módszer tíz évvel visszavetné az előrevetített savasodást 250 korallzátony esetében és évente 35 ezer tonna szén - a jelenlegi globális kibocsátás 0,0001 százaléka - elnyeléséhez járulna hozzá.