Indul a barokk zene ünnepe Máltán

Íme a 2023. január 11 - 29. között megrendezésre kerülő, 11. Valletta Barokk Fesztivál részletei.

Az idei fesztivál 36 koncertből álló változatos programot kínál, amelyeket 20 különböző helyszínen rendeznek meg Máltán, többek között az Auberge de Provence-ban, a Gran Salonban, a Szent János-társkatedrálisban és a Manoel Színházban. 
A Festivals Malta elnöke, Aaron Zahra: "A Valletta Barokk Fesztivál akár egy mágnes, Európa minden tájáról vonzza a kulturális turizmusra nyitott látogatókat, akik azért jönnek Máltára, hogy elmerüljenek a fesztivál által kínált csodálatos holisztikus barokk élményben. Küldetésünk szerves része, hogy Málta Európa egyik vezető fesztivál úticélja legyen."

 
Kenneth Zammit Tabona művészeti igazgató elmondása szerint az idei fesztiválban több műfaj is keveredik, ami a régizene egyedi interpretációját teszi lehetővé. A fesztiválon rock és jazz, 20. századi és kortárs zenekari kompozíciók is megszólalnak.
A fesztivál alaphangját a Dettingen Te Deum és más Handel művek nyitókoncertje adja meg, amelyet a Valletta Baroque Ensemble és a Kor Malta ad elő Christian Curnyn vezetésével a vallettai Szent János-társkatedrálisban. A fesztivált Girolamo Abos olasz-máltai zeneszerző miséjének világpremierje zárja a vallettai jezsuiták templomában, amelyet a The Monteverdi Project és a Cantar Lontano ad elő Marco Mencoboni vezényletével. A fesztiválon számos sztár is fellép, Mahan Esfahani, Charlie Siem, Gabetta Consort Valer Barna-Sabadusszal, Vasillis Varvaresos, Avi Avital és még sokan mások. A tavalyi sikert követően az idei programban is visszatér a The Rock Troupers & the Valletta Baroque Ensemble BaRock projektjükkel a Manoel Színházban.

Minden további részlet: ITT

 

Forrás: www.visitmalta.com


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.