Ismét látogatható a Machu Picchu

A világörökség részéhez tartozó inka romvárost turisták ezrei keresik fel naponta. A területet több mint három hete zárták le, miután kormányellenes tüntetők elbarikádozták az odavezető utat.

A perui hatóságok jelezték: mindent megtesznek a látogatók biztonsága érdekében. A gazdaság szempontjából létfontosságú idegenforgalom a perui GDP 3-4 százalékát teszi ki. A belpolitikai válság miatt a szektor egyes becslések szerint eddig több mint hatmillió dollárt veszített. A múlt héten korlátozott szolgáltatással újraindult a vasúti forgalom a térségben, amelyet azt követően függesztettek fel, hogy a tüntetők sziklatömböket gördítettek a sínekre.

 

A zavargások Pedro Castillo elnök eltávolítása és letartóztatása után kezdődtek tavaly decemberben. A 2021-ben megválasztott elnököt azután tartóztatták le, hogy december 7-én elrendelte az őt alkotmányos vádeljárással menesztő parlament feloszlatását, és rendeleti úton akart kormányozni, amit a kongresszus puccskísérletnek minősített. Castillo jelenleg börtönben van, és lázadással vádolják. Tisztségét alelnöke, Dina Boularte vette át.

Forrás: MTI


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.