Itt az EU megoldása a munkaerőhiányra

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók európai alkalmazását lehetővé tevő, megújított kék kártya irányelvet, ami uniós remények szerint segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében.

Az Európai Unió egészére kiterjedő átdolgozott rendszer célja, hogy magasan képzett munkavállalókat vonzzon Európába, különösen a szakemberhiánnyal küzdő ágazatokban. A frissített szabályok értelmében az unión kívüli országokból érkező jelentkezőknek munkaszerződést vagy legalább hat hónapig érvényes munkáltatói ajánlatot kell bemutatniuk, illetve bizonyítaniuk kell a végzettségüket vagy szakmai tudásukat, a jelenleg érvényes egyéves szerződés vagy egy évig érvényes ajánlat helyett. A nemzetközi védelemre jogosultak is jelentkezhetnek kék kártyáért. Bizonyos típusú szakmai tudást megfelelő munkatapasztalattal is igazolni lehet majd, például olyan területeken, mint az informatikai vagy kommunikációs technológia.

 

Az uniós kék kártya birtokosai a kártyát kiadó országban eltöltött legalább egy év után szabadon átköltözhetnek egy másik tagországba. Gyorsabb lesz a családegyesítési folyamat, és a családtagok is gyorsabban elkezdhetnek dolgozni. Az új szabályok továbbá számos olyan rendelkezést is bevezetnek, amelyek biztosítják az egyenlő versenyfeltételeket annak érdekében, hogy az újonnan érkezett uniós kék kártyával rendelkezők, valamint családtagjaik ne kerüljenek hátrányba a nemzeti engedélyekkel rendelkező munkavállalókhoz képest. Az uniós kék kártyáról szóló irányelv 2009 óta volt érvényben. Az EU szerint a rendszer azért szorult reformra, mert nem vonzott elégendő munkaerőt Európába. Az Európai Unió Tanácsának jóváhagyását követően a tagállamoknak két év áll rendelkezésre ahhoz, hogy saját jogszabályaikat összhangba hozzák az irányelvvel.

Forrás: MTI


Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában

Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában 

Ezerhétszáz embert evakuáltak Petrából, belga turistákat holtan találtak.
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben

Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben 

Az Alcatrazt 1973-ban megnyitották a nagyközönség számára, és napjainkig turisztikai látványosságként működött.
Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására

Megnyitja kapuit a világ egyik legjelentősebb lakástextilvására 

A 32. alkalommal megrendezésre kerülő szakmai vásáron idén 78 kiállító mutatja be új kollekcióit.
Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást

Megszűnik egy nagy utazási iroda, törölték az összes foglalást 

Az 1996 óta működő Balkan Holidays hivatalosan bejelentette, azonnali hatállyal megszünteti működését, és minden foglalást törölnek.
Amerikába készül? Ezzel számoljon!

Amerikába készül? Ezzel számoljon! 

2025-ben több jelentős változás történt az Egyesült Államokba történő beutazás szabályozásában.
Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben

Ókori festékgyárra bukkantak a régészek Izraelben 

Azt a festékgyárat találták meg Haifa partjainál, ahol a Bibliában is leírt színeket állították elő.
Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból

Proko Travel: így hozták haza utasaikat az elsötétült Lisszabonból 

Áramszünet, káosz, törölt járatok .
Catania kincsei

Catania kincsei 

Szent Ágota szomorú legendája összefonódik Szicília második legnagyobb városa, Catania történelmével.
Helyszíni beszámoló az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusáról

Helyszíni beszámoló az Osztrák Utazási Szövetség tavaszi kongresszusáról 

Idén először a kongresszust minősített zöld rendezvényként szervezték, megfelelve ezzel az osztrák környezetvédelmi védjegy kritériumainak.
Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna

Csak online foglalással látogatható ezentúl a híres Kék Lagúna 

Látogatói foglalási rendszer kerül bevezetésre a Comino-i Kék Lagúna ökológiai védelme érdekében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.