Jól teljesített Dubaj az elmúlt évben

Tavaly év végén a szállodák foglaltsága alapján a második helyen állt a világranglistán. Tavaly júliusban 591 hotel, mintegy 100 000 szobával üzemelt az emirátusban.

Dubajkerek egy éve, 202.július 7-én nyitotta meg újra kapuit a nemzetközi látogatók előtt, és a legfrissebb adatok szerint összesen 3,7 millió látogatót fogadott a 2020. július – 2021. májusig tartó, 11 hónapos időszakban. Ez a pozitív teljesítmény megerősíti Dubai vezető szerepét a turizmus globális fellendítésében - kaptuk meg a Dubaji Kormány Média Irodájának sajtóközleményét.

A Dubaji Turisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint az emírség 2020. július-december között több mint 1,7 millió látogatót fogadott, és további 2 milliót 2021 első öt hónapjában.

Őfelsége, Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum, Dubaj koronahercege és a Dubaji Végrehajtó Tanács elnöke elmondta: „Az új adatokból kiderül, hogy Dubaj idegenforgalmi fellendülése a nemzetközi piacok előtt álló jelenlegi kihívások ellenére is egyre gyorsabb ütemben fejlődik. A növekvő fellendülés  nemcsak Dubaj idegenforgalmi ágazatának alapvető erősségeit és küldőpiacainak sokféleségét tükrözi, hanem az emirátus gazdasági rugalmasságát is a jelenlegi, gyorsan ingadozó globális környezetben. Láttuk, hogy a köz- és a magánszektor valamennyi érdekeltje elkötelezett és proaktívan együttműködik számos olyan innovatív megoldásban, amelyek megszilárdíthatják az ágazat fenntartható fejlődését. Dubaj a világ egyik legbiztonságosabb úti céljává vált köszönhetően a szigorú, és elővigyázatos protokollrendszernek. Készülünk az Expo 2020 megrendezésére, így ezek a kivételes eredmények lehetővé teszik számunkra, hogy az eseményt a legmagasabb szintű biztonsággal rendezzük meg.”



Az elmúlt évben az utazási korlátozások befolyásolták az iparág általános teljesítményét, de az olyan erős és tradicionális küldőországok, mint India, az Egyesült Királyság, valamint Oroszország, Pakisztán és Egyiptom megőrizték dominanciájukat, és biztosították helyüket Dubaj első 5 legnagyobb partnere között. Gyorsan fejlődő és növekedő piaccá vált Kazahsztán és Ukrajna, valamint a kelet-afrikai régióból Etiópia és Szudán. Ezek az országok erőteljes növekedési potenciállal rendelkeznek és fontos partnerei Dubajnak, most, hogy az ország újra nyitva a nemzetközi utasok előtt.

Dubaj helyreállítási stratégiája, amelyet szoros együttműködésben hajtottak végre az érdekeltekkel, kulcsfontosságúnak bizonyult a vendéglátás hazai piacának felpezsdítésében, előkészítve a terepet a nemzetközi látogatók visszatérésére 2020 júliusától. A kereslet növekedése nyomán nőtt az idegenforgalomból származó bevétel, emelkedett a szállodák kihasználtsága: 2020. júliusi 35 %-ról 2021. májusára 58 %-ra.

A dubaji szállodák kihasználtsága 2020. decemberében 69%-on, míg 2021. januárjában 66%-on tetőzött, így foglaltság tekintetében Szingapúr után - de Párizs és London előtt - a második helyen áll a világranglistán - derül ki az STR szálloda-menedzsment elemző cég adataiból. Az átlagos napi ár (ADR) értéke közelít a korábbihoz, a 2020. júliusi 238 Dirham helyett 2021. májusában ez már 383 Dirhamra volt. A COVID-19 pandémia az ágazatra gyakorolt hatása ellenére Dubaj továbbra is jelentős piac a szállodafejlesztők számára. 2020. júliusában összesen 591 hotel, mintegy 100 000 szobával üzemelt teljes egészségügyi és biztonsági feltételek mellett. 2021 májusában már 715 szálloda 128 000 szobája volt foglalható.



A Dubaji Turisztikai Hivatal és partnerei együttes erőfeszítéseinek, valamint a belföldi utazások ösztönzésének eredményeképp a városi szállodák 5,5 millió belföldi látogatót fogadtak 2020. július -2021. május között, szemben a 2019. július – 2020. május közötti 2,66 millió látogatóval- ez 106%-os éves növekedést jelent.

A folyamatos tesztelés és az oltási programok mellett különféle egyéb biztonsági intézkedések léptek életbe, melyek betartását szigorúan ellenőrzik. A Dubaji Turisztikai Hivatal, a Gazdasági Fejlesztési Minisztérium és Dubaj önkormányzata szintén a zéró tolerancia elvét követi a szabályok be nem tartása esetén.

Dubaj széleskörű erőfeszítései a világjárvány megfékezésében elnyerték a nemzetközi elismerést azzal, hogy az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) ún. „biztonságos utazások” bélyegzővel díjazta.

A szabadidős rendezvények újraindítása mellett Dubaj egy sikeres modellt is kidolgozott az üzleti események szektorának fellendüléséhez, amely megnyitotta az utat a nemzetközi események októberi folytatásához, és az olyan mega események megrendezéséhez, mint például a GITEX és Gulfood, vagy az Arabian Travel Market (ATM) & Arab Health rendezvények.

2020. szeptember -2021.május között Dubaj összesen 3136 üzleti eseménynek adott otthont, amelyeken 813 832 küldött vett részt.


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.