Júliustól Málta is látogatható

Július 1-vel újranyitják a máltai repülőtret, így a Máltáról induló és oda tartó kereskedelmi járatok ismét elindulhatnak.

Az első úti célok csoportja, amelyek újból megnyitásra kerülnek: Németország, Ausztria, Szicília, Ciprus, Svájc, Szardínia, Izland, Szlovákia, Norvégia, Dánia, Magyarország, Finnország, Írország, Litvánia, Izrael, Lettország, Észtország, Luxemburg és Cseh Köztársaság.

A későbbiekben további desztinációk felé is nyitnak majd, amint az egészségügyi hatóságoktól arra engedélyt kapnak.

Julia Farrugia Portelli idegenforgalmi és fogyasztóvédelmi miniszter elmondta, hogy ez a határozat megerősíti a korábbi nyilatkozatokat, amelyekben kijelentette, hogy Máltán nem marad el a nyári szezon. A miniszter hozzátette, hogy ezen korlátozó intézkedések megszüntetését az elmúlt hetekben az egészségügyi hatóságokkal együtt alaposan megvizsgálták, és ez biztonságot jelent az embereknek, miközben a döntés adta lehetőség fenntartja a gazdaságot és az idegenforgalmat.

Az MTA elnöke, Dr. Gavin Gulia elmondta: „Most, hogy sok országban javul a helyzet, és végre meg tudjuk nyitni a határainkat, óvatos optimizmussal tekintünk a következő hetekre és hónapokra. Miközben megtesszük az összes szükséges biztonsági óvintézkedést, bizalommal lépünk tovább, ebbe a fontos, következő fázisba.”

Az MTA vezérigazgatója, Johann Buttigieg kijelentette: „Málta minden tőle telhetőt megtesz egy jövedelmező ipar újjáépítéséhez, amely több ezer embernek nyújt megélhetést és olyan fontos a máltai gazdaság számára."

Carlo Micallef, az MTA vezérigazgató-helyettese és marketing igazgatója: „A világjárvány csúcspontjában, amikor a nemzetközi utazás leállt, mi gondoskodtunk arról, hogy a máltai szigetek továbbra is a figyelem középpontjában maradjanak a potenciális utazók körében a legfőbb küldőpiacainkon. Ennek eszköze az „Álmodj Máltáról most ... látogass el később” című kampányunk volt."

Forrás: www.visitmalta.com


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.