Kahvalti, török-magyar kapcsolatok, turizmus helyzete és mesebeli terülj, terülj asztalkám

A GoTürkiye és Törökország Magyarországi Nagykövetsége közös sajtóeseményén vehettünk részt március 24-én, a pesti Bogazici Étteremben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A program nyitányaként Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország magyarországi nagykövetasszonya magyarul köszöntötte a meghívottakat, majd értékes beszámolót tartott a török-magyar turizmus alakulásáról. Igaz, ezt már nem a mi nyelvünkön, hanem angolul, bár elárulta, naponta 5 percet tanul magyarul, mióta ideköti diplomáciai munkája, de azt is hozzátette, hogy egyelőre inkább még közös nyelven kommunikál, mert a magyarral még egy kicsit hadilábon áll.

 A program helyszíne a Bogazici Étterem, ahol törzsvendégek leszünk
A program helyszíne a Bogazici Étterem, ahol törzsvendégek leszünk
Fotó: Vágó Ágnes

Török reggeli, mutatós számokkal

A nagykövetasszony azt is elárulta magáról, hogy nagy vonzerő volt számára a kahvalti a mai programban, hiszen ez a török reggelit jelenti, vagyis a kávé előtti étkezést, amelyet nagyon szeret és nagyra tart. A török reggeli nem véletlenül került fel az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, és világszerte külön napot is szentelnek ennek az étkezési formának – ez a fajta gasztronómiai örökség pedig kiváló alapot teremt a kulturális kapcsolódáshoz.

 „A gasztronómia, a kultúra és a turizmus mellett egyszerre válhat a diplomácia eszközévé”

- összegezte.

 Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország magyarországi nagykövete
Gülşen Karanis Ekşioğlu, Törökország magyarországi nagykövete
Fotó: Vágó Ágnes

Majd elemezte az elmúlt éveket: 2024 kiemelt év volt Magyarország és Törökország kapcsolatában: a két ország a diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulóját ünnepelte, amelynek keretében Magyarország-szerte több mint 130 program valósult meg. A rendezvények 14 várost érintettek, és mintegy 30 ezer kilométeren keresztül vitték közelebb egymáshoz a két nemzet kultúráját – a gasztronómiától a zenén és táncon át egészen a tudományos szimpóziumokig. A kezdeményezés jelentős médiavisszhangot kapott: több száz megjelenés és több százmilliós elérés erősítette a két ország közötti párbeszédet.

A lendület 2025-ben sem tört meg: tavaly a magyar–török tudomány és innováció éve volt, ami jól mutatja, hogy a kétoldalú kapcsolatok immár nemcsak kulturális, hanem gazdasági, oktatási és technológiai területeken is egyre szorosabbá válnak.

A turizmus ennek az együttműködésnek az egyik leglátványosabb visszajelzése. Törökországi adatok szerint folyamatosan nő a magyar utazók száma: míg 2023-ban 222 ezer magyar látogatott Törökországba, addig 2024-ben már 267 ezren választották úti célként az országot. Ez a növekedés jól illeszkedik a török turizmus általános teljesítményéhez is:

az ország tavaly 64 millió látogatót fogadott, ezzel a világ negyedik legnépszerűbb úti céljává lépett elő.

A nagykövetasszony külön kitért arra is, hogy Törökország a régiós geopolitikai helyzet ellenére biztonságos és stabil desztináció maradt. A legnépszerűbb célpontok – mint Isztambul, Antalya vagy Kappadókia – zavartalanul működnek, az infrastruktúra pedig folyamatosan fejlődik, beleértve a repülőterek bővítését is. Ez a stabilitás kulcsfontosságú üzenet a nemzetközi utazók, így a magyar turisták számára is, fejezte be prezentációját Gülşen Karanis Ekşioğlu.

Biztonság, ízek és egy új stratégia – itt a „gastro city” szemlélet

Ezt követően a GoTürkiye képviseletében Osman Can Ürel, a turisztikai szervezet szakértője a nemzetközi turisztikai piac szempontjából most kulcsfontosságú üzenettel nyitotta meg prezentációját:

Törökország turizmusa stabil, és továbbra is zavartalanul működik.

Mint elhangzott, a régióval kapcsolatos esetleges bizonytalanságok sokszor inkább percepciók, mintsem valós kockázatok. Az ország nem része konfliktuszónának, miközben a legfontosabb desztinációk – Isztambul, Antalya, Bodrum, Izmir és Kappadókia – változatlanul biztonságos, nyugodt környezetben fogadják a látogatókat. A turisztikai szolgáltatások teljes spektruma, így a szállodáktól a szervezett programokon át az infrastruktúráig, folyamatosan és magas színvonalon üzemel, ami erősíti a desztináció iránti bizalmat.

A megbízhatóság másik alappillére a biztonságos  elérhetőség. A főbb nemzetközi repülőterek – Isztambul, Antalya, Ankara, Bodrum és Izmir légikikötői – teljes kapacitással működnek, erős és stabil nemzetközi kapcsolatrendszerrel. Ez a kiszámítható működés különösen fontos a szervezett utazások és a tour-operátori szegmens számára, ahol a tervezhetőség alapfeltétel.

Osman Can Ürel, a GoTürkiye képviseletében
Osman Can Ürel, a GoTürkiye képviseletében
Fotó: Vágó Ágnes

Majd a turisztikai szakértő kitért a desztináció inspiratív, élménymegközelítésű oldalára – ezen belül is a gasztronómiára, amely ma már Törökország egyik legfontosabb márkaépítő eleme. A török konyha ereje a fenntartható, több évszázados hagyományokban rejlik: a helyi alapanyagokra építő, szezonális szemlélet, a régiónként eltérő receptek és a generációkon át öröklődő tudás egyszerre biztosítanak hitelességet és időtállóságot.

Ezt a sokszínűséget fogja össze a „Deliciously Türkiye” koncepció, amely tudatosan nem egy egységes gasztronómiai narratívát kínál, hanem különböző régiók egyedi ízvilágát és kulturális hátterét emeli be a turisztikai kommunikációba.

Így az ország nem egyetlen történetként, hanem egymást kiegészítő kulináris élmények hálózataként jelenik meg a nemzetközi színtéren.

A pozicionálást a nemzetközi szakmai visszaigazolások is erősítik: a Michelin Guide által Isztambulban, Izmirben és Muğlában odaítélt elismerések azt jelzik, hogy Törökország a fine dining világában is egyre markánsabban van jelen, miközben megőrzi autentikus karakterét.

A gasztronómia szerepe ugyanakkor már jóval túlmutat az étkezésen. A „gastro city” szemlélet szerint az étel a városi élmény szerves részévé válik: befolyásolja az útvonalakat, az élményeket, és végső soron azt is, milyen emlékeket visznek haza a látogatók. A kulináris élmények így a desztináció történetmesélésének egyik legerősebb eszközévé lépnek elő.

Kahvalti a valóságban – asztalra tálalva

A szellemi tudást követően a török gasztronómia a valóságban is megjelent: csak hordták és hordták ki a finomságokkal megrakott ételeket a konyháról a vendégtérbe, és tették elénk sorban, szemmel is nehéz volt követni, nemhogy a kóstolás terén. Édes után sóst, aztán megint édeset – hallottuk közben az intő és és értő szót az étterem vezetőjétől, aki azt is elárulta, egy török reggelit nem csak úgy rohanvást kapnak be a kahvalti hazájában, hanem ráérősen, egy-másfél órán tart az étkezés, amelyen a család apraja-nagyja jelen van,ekkor beszélik át a velük történteket, mindenkit meghallgatnak közben, és megbeszélik a soron következő eseményeket is – igazi családi, közösségi élmény. 

Hagyományos török reggeli
Hagyományos török reggeli
Fotó: DepositPhotos.com

A reggeli egyik alapja a többféle sajt: ez lehet fehér sajt (hasonló a fetához), kaşar sajt (félkemény, enyhén olvadó), krémes, helyi specialitások. Emellé gyakran kerül az asztalra:joghurt, sűrű, aludttej jellegű ital, például ayran, zöldségek (uborka, paradicsom, zöldpaprika) és olívák (fekete és zöld olívabogyó) valamint édes kiegészítők – méz, vaj, lekvárok (rózsa, füge, sárgabarack) tahini és pekmez (szezámpaszta és szőlőszirup keveréke). Része még a rántotta, menemen (paradicsomos, paprikás tojás), sucuk (fűszeres török kolbász, gyakran tojással sütve) és persze a kenyérfélékfriss fehér kenyér, simit (szezámmagos karika, a „török bagel”), péksütemények. Fekete tea kis üvegpohárban köelezően jár hozzá, valamint frissen facsart gyümölcslé, majd a török kávé a reggeli után érkezik.

 


Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.
Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus

Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus 

2026 első hat hónapjában az ország több mint 6,5 millió külföldi látogatót fogadott, ami közel 25 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szárnyal Pozsony turizmusa

Szárnyal Pozsony turizmusa 

Minden eddiginél több vendégéjszakát regisztráltak.
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története

A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története 

Vannak olyan magaslatok, amelyeket nem a csúcs, hanem egy-egy visszafordulás tesz emlékezetessé.
Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején

Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején 

Akinek elege van a fullasztó 40 fokból, és szereti az északi romantikát, annak a lengyel tengerpart kiváló célpont.
Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk

Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk 

A Vezúv közelében fekvő Pompeji a világ egyik legismertebb régészeti lelőhelye, mégis közel kétezer évvel a tragédia után is tartogat meglepetéseket.
Megnyitotta első romániai irodáját a TUI

Megnyitotta első romániai irodáját a TUI 

Az utazási szolgáltató az év elején lépett be a román piacra, ahol mostanáig partnerek és online platformja révén volt jelen.
Lezárták Szlovénia legnépszerűbb strandját

Lezárták Szlovénia legnépszerűbb strandját 

Piran önkormányzatának közlése szerint a szennyezés csütörtök reggel történt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.