Kambodzsa új zöld idegenforgalmi célpontot készít elő

Angkor Wat mellett hamarosan Mondukiri nevét is  megjegyzik a Kambodzsába érkező turisták, és felkeresik vízeséseit, vadrezervátumait, álomszép, érintetlen területeit.

A Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztere Thong Khon, bejelentette, hogy egy minisztériumok közötti kapcsolatokért felelős bizottságot nevez ki azzal a céllal, hogy Mondulkiri tartomány turizmusfejlesztésére átfogó tervet dolgozzanak ki.

Mondulkiriben több mint 39 idegenforgalmi célpont található, amely jelentős kínálat bővítést jelentene a Királyságnak. A Kambodzsába látogató turisták első helyen Angkor Watot keresik fel, amit a főváros Phnom Penh illetve Sihanoukville követ fontossági sorrendben.

Mondulkiri és az észak-kambodzsai régió potenciálisan nagyon fontos szerepet tölthetne be a ökoturizmus területén. Átlátható és felelősségteljes beruházásokra van sürgősen szükség, amelyet a kormány minden intézkedésével támogat. A tartomány idegenforgalmi kínálatából külön említésre méltók a vízesések, az ott élő etnikai kisebbségek, a különféle kultúrák, a vadrezervátumok, a természetvédelmi területek, hegyvidékek és az ökoturisztikai desztinációk. A turisták az utazásuk alatt megtekinthetik a trópusi ültetvényeket is.

A helyi hatóságokkal folyatott tárgyalások során megállapodtak abban, hogy legkésőbb augusztus végéig elkészülnek a terv vázlatok és egy tanulmány a legfontosabb és a legsürgősebb teendőkről.

Sárdi Rudolf, a Kambodzsai Királyság Idegenforgalmi Minisztériumának magyarországi és kelet-európai képviselője tájékoztatása szerint három minisztérium közötti bizottság alakul a napokban, melyek fő célja Mondulkiri, Siem Reap és Kep idegenforgalmi régióinak jelentős fejlesztése.


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.