Kétezeréves hajóra bukkantak horvát régészek Dalmáciában

Horvát régészek egy több mint 2000 éves római hajóra bukkantak a tengerben az észak-dalmáciai Sukosánnál, mindössze kétméteres mélységben - közölte Mladen Pesic, a zárai (Zadar) Vízalatti Régészeti Központ igazgatója, egyben a kutatás vezetője.

A Barbir nevű antik kikötőt 1973-ban fedezték fel Sukosanban, de hosszú ideig csak felszínesen dokumentálták - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a komolyabb feltárások 2017-ben kezdődtek el, párhuzamosan a szárazföldi területekkel, ahol római kori villák álltak, de a modern építészet részben megsemmisítette őket. "Szerencsére a tengeri lelőhelyek nagy része épségben maradt" - mutatott rá Pesic. A legújabb felfedezéssel kapcsolatban elmondta, hogy a hajót homok borítja, körülbelül három méter széles, hosszából pedig eddig kilenc métert tártak fel. A kiálló részek kivételével - amelyeket tönkretettek a hajóférgek - a hajó hihetetlenül jó állapotban van, köszönhetően annak, hogy maga a fa két évezreden át konzerválódott a homokban - magyarázta a kutatás vezetője. Hozzátette: a faelemekből mintát küldtek Franciaországba, hogy kiderüljön, helyi vagy más régiókból származó alapanyagról van-e szó. A hajó másik felének feltárást jövőre tervezik, addig homokkal, kövekkel és geotextíliával védik a területet - hangsúlyozta Pesic.

 

"Szeretnénk kiemelni a tengerből, és egyszer kiállítani valahol, esetleg itt, az egykori Szent Miklós-templom épületegyütteség helyén, ha lesz rá lehetőség és elég hely" - fogalmazott. A szakember jelezte: a kutatások kezdete óta együttműködnek a Német Régészeti Intézettel, de más partnerekkel is, mint az Oxfordi vagy a Zárai Egyetem, valamint Régészeti Múzeum. Mint mondta, először a római kikötő szerkezetét vizsgálták, amely két ütemben épült. Az első a Kr. e. 1. évszázadból származik, amikor a kikötő még kisebb volt. Ezt számos lelet bizonyítja, többek között kerámiaedények és amforák, olajlámpások és üvegtöredékek, amelyek tengeri kereskedőhajókkal érkeztek Sukosanba a mai Görögország, Törökország, a Közel-Kelet és Olaszország területéről - hangoztatta Pesic. Jelentős terjeszkedés a 4. század közepén történt, ekkor alakult ki a tengerbe nyúló nyelv mai formája, amely az idők során is fennmaradt - fűzte hozzá. Azt, hogy milyen intenzív kereskedelem folyt ebben a kikötőben, szerinte az észak-afrikai térségről származó leletek is mutatják. Ebből a korszakból származó leletek közül a legjelentősebb az a mintegy harminc darab bronzérme, amelyet II. Konstantin császár idejében vertek, és a tengerfenék szintje alatt 150 centiméterrel fekvő rétegben találtak - mutatott rá a szakember.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.