Kéthetes országos karantént rendeltek el Szlovákiában

Kéthetes országos karantént rendeltek el csütörtöktől Szlovákiában, hogy megfékezzék a világszerte leggyorsabban ott terjedő Covid-19-járványt. A kórházakban ápolt koronavírusos paciensek száma elérte a kritikus szintet, és továbbra is alacsony a népesség átoltottsága.

A kormány csütörtöktől három hónapra szükséghelyzetet rendelt el, amelynek értelmében két hétre kijárási tilalmat is bevezetnek - közölte a kormány ülése után Eduard Heger miniszterelnök. Vladimír Lengvarsky egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ez alól kivételt képez a munkába járás (munkáltatói igazolással, az oltatlanok és a betegségen át nem esettek számára kötelező ingyenes teszttel), iskolába járás, az alapvető fogyasztási cikkek és szolgáltatások beszerzése, illetve az oltóhelyre, illetve tesztelésre való elmenetel. A kormány határozottan ajánlja a távmunkát. A kijárási tilalom nem vonatkozik a temetésekre, esküvőkre és keresztelőkre.

"Együtt kell tartanunk a társadalmat. A helyzet komoly" - mondta a kormányfő, aki szerint nagyon fontos az egység az oltottak és az oltatlanok, a kormány és az ellenzék között, valamint a társadalom egészében. A korlátozások - amelyek egyebek mellett az éttermeket és a nem alapvető szükségleteket kielégítő cikkeket árusító üzleteket érintik - az oltottakra és a nem oltottakra egyaránt vonatkoznak - idézte a TASR hivatalos szlovák hírügynökség Richard Sulík gazdasági minisztert. Az iskolák nyitva maradnak, és kötelezővé kívánják tenni a teszteket bennük. "Tíz nap múlva újból értékeljük a helyzetet" - mondta újságíróknak Sulík.

Eduard Heger elmondta: az esetleges későbbi enyhítések csak az oltottakra, illetve a Covid-19-betegségből felgyógyultakra vonatkoznak majd. Idén már voltak érvényben hasonló korlátozó intézkedések Szlovákiában a járvány előző hulláma idején. Az intézkedések a külföldről beutazókra is kötelezőek. "Azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert nem tartották be ezeket az intézkedéseket" - mutatott rá a kormányfő. Heger szerint a szlovák korlátozások szigorúbbak, mint a szomszédos Ausztriában elrendelt járványügyi intézkedések. Legutóbb tavaly október 1-jétől idén május 14-ig volt érvényben szükséghelyzet Szlovákiában.

Szlovákiában kedden, először a járvány kezdete óta, több mint tízezer napi új fertőzöttet jelentettek, a kórházban ápoltak száma az egészségügyi minisztérium szerint elérte a kritikus szintet, ami azt jelenti, hogy korlátozzák az egyéb ellátásokat, és esetlegesen külföldi segítséget is kérnek. Az Our World in Data című tudományos online kiadvány szerint Szlovákiában nő a leggyorsabban a világon az új fertőzöttek száma a lakosság számához viszonyítva: az elmúlt héten 1 millió lakosra 13 080 fertőzött jutott. Szlovákia után a lista élén több más európai ország áll. A szomszédos Csehországban és Magyarországon szintén rekordszámú növekedést regisztráltak kedden. Ausztriában a héten szintén teljes kijárási tilalmat vezettek be, legalább tíz napra bezárták a nem alapvető üzleteket, a bárokat és kávéházakat.

A teljes zárlatra vonatkozó döntés előtt a kormány már elrendelt az oltatlanokra vonatkozó új korlátozásokat a héten, hogy így bírja rá a lakosságot az oltás felvételére. Az 5,5 milliós Szlovákia lakosságának kevesebb mint 50 százaléka (47 %) vette fel a védőoltást: ez a harmadik legalacsonyabb arány az Európai Unión belül, a fertőzöttek és a kórházban ápoltak többségét pedig oltatlanok teszik ki.

Forrás: MTI


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.