Kezd visszatérni hazánkba ez az ígéretes piac

A pandémia kitörése óta Magyarország először szervezett nagyszabású B2B rendezvényt Szöulban, a V4 csoport soros elnökségi évének záróakkordjaként. A rendezvény fő célja a V4 országok és a dél-koreai turisztikai ágazat kulcsfontosságú B2B szolgáltatói közötti kapcsolatok erősítése volt. Az eseményen a Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ) Yao Yao Dél-Koreáért is felelős nemzetközi piacszakértője képviselte - tájékoztatta lapunkat az MTÜ.

A rendezvényt Dr. Csoma Mózes helyi nagykövet nyitotta meg beszédével. Ezt követően a magyar, a cseh és a lengyel turisztikai ügynökség is bemutatkozott, a sort pedig a LOT Légitársaság prezentációja zárta. Yao Yao nemzetközi piacszakértő a Visegrádi négyek B2B turisztikai együttműködésének ismertetését követően részletesen bemutatta Magyarország szépségeit, nagy hangsúlyt fektetve az új attrakciókra, fejlesztésekre és programokra. A LOT lengyel légitársaság örömmel osztotta meg a közönséggel a jó hírt, miszerint a nagy népszerűségnek örvendő Budapest-Szöul heti egy közvetlen járatszámát 2022 áprilisától heti kettőre növelte.

 

A legtöbb dél-koreai vendég egy közép-európai körutazás alkalmával érkezik a fővárosba, a standard csomag jellemzően egy 1 napos budapesti városnézést és egy budapesti vendégéjszakát foglal magába. Az egyéni turisták kifejezetten nyitottak a vonatos közlekedésre, és érdeklődnek a vidéki desztinációk iránt. A vendégek körében jól azonosítható a high end réteg is, akinek az igényeit sok helyi utazási iroda és tour operator igyekszik kiszolgálni egyedi turisztikai termékekkel. A dél-koreai piacon a számos magyarországi befektetés miatt a leisure szegmens mellett nagy potenciált jelent még a hivatásturizmus (MICE).

„Dél-Korea több szempontból hatalmas potenciált jelent Magyarország számára, ami a koreai turisztikai szakemberek rendkívüli nyitottságával párosul. Kifejezetten keresik a kapcsolatot az új szállodákkal, éttermekkel, DMC-kel, desztinációkkal, örömmel fogadják az új programokat, attrakciókat, termékeket, elsősorban koreai nyelvű kapcsolattartó közvetítésével. Célunk, hogy a koreai B2B szakemberek Budapest mellett megismerjék a főváros környékét, a továbbiakban pedig a vidéki Magyarország csodáit. Azon dolgozunk, hogy a magyar szolgáltatók portfólióját még láthatóbbá tegyük a dél-koreai piacon és növeljük a vendégéjszakaszámot." – nyilatkozta Yao Yao, a dél-koreai piacért is felelős piacszakértő.

A koronavírus-járvány kitörését megelőzően, 2017-től 2019-ig Dél-Korea dinamikusan növekvő küldőpiacunk volt, a vendégek száma 15 százalékkal, a vendégéjszakák száma 29 százalékkal nőtt. 2019-ben Dél-Korea a kereskedelmi vendégéjszakák szerinti küldőpiaci sorrend 17. helyén szerepelt, s ugyanezt a pozíciót foglalta el 2021-ben is. Az NTAK adatai alapján elmondható, hogy a dél-koreai vendégek szállásoknak kifizetett költése magasabb a külföldi átlagnál. 2021-ben Budapesten realizálódott a turisztikai célú dél-koreai vendégéjszakák többsége. A 2022 január-májusi időszakban a koreai vendégek száma négyszer akkora volt, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a vendégéjszakák száma pedig 87 százalékkal nőtt.


Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.