Kiderült, melyik lesz a könyv világfővárosa 2016-ban

A lengyelországi Wroclawot nyilvánította a könyv világfővárosává a 2016-os évre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.

Egy szakértőkből álló nemzetközi bizottság az UNESCO párizsi központjában hozta meg döntését. Az UNESCO elsősorban a "könyvkiadás, a könyvkereskedelem és a könyvtárak regionális, illetve nemzetközi szintű támogatására" tett erőfeszítései miatt választotta Wroclawot - vált ismertté a nemzetközi szervezet honlapján.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója kiemelte, hogy a város vezetőségének sikerült olyan kitűnő programot összeállítania, amely egész éven át népszerűsíteni fogja az olvasást a szélesebb közönség körében.



Wroclaw a tizenhatodik

Wroclaw lesz a tizenhatodik város, amely viselheti a címet. A több mint egy évtizede évente odaítélt titulus szimbolikus jelentőségű, egy-egy olyan városnak járó elismerés, amely különböző programok, elkötelezettség vagy tevékenység révén sokat tett a könyvekért és az olvasásért.

Első ízben Madrid viselte a címet 2001-ben, majd a titulust Alexandria, Amszterdam, Antwerpen, Bejrút, Bogotá, Buenos Aires, Ljubljana, Montreal, Torino, Újdelhi és Jereván is elnyerte, 2013-ban Thaiföld fővárosa, Bangkok viselhette az UNESCO döntése alapján. Az éppen soros város minden évben április 23-án, a könyv és a szerzői jogok világnapján veszi át a címet.

Az UNESCO a könyvipar három fő szektorát képviselő nemzetközi szervezetekkel, a Kiadók Nemzetközi Egyesületével (IPA), a Könyvkereskedők Nemzetközi Szövetségével (IBF) és a Könyvtári Szervezetek és Intézetek Nemzetközi Szövetségével (IFLA) közösen dönt a tisztség odaítéléséről.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.