Kiürítette a rendőrség Mont-Saint-Michelt

Előállította a francia rendőrség azt a férfit, aki miatt vasárnap elővigyázatosságból kiürítették az Atlanti-óceán partján található Mont-Saint-Michel árapályszigetet, mert azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrökre támad.

A rendőrség tájékoztatása szerint a 36 éves férfit vasárnap este fél 12 órakor vették őrizetbe a normandiai Caen városában, miután korábban egy benzinkútnál, 60 kilométerre Mont-Saint-Micheltől, "azzal dicsekedett, hogy ő a fenyegetőző". Szemtanúk feljegyezték gépkocsijának rendszámát, és az alapján találták meg a rendőrök. A férfinál nem volt fegyver, nem állt ellen a rendőri intézkedésnek és a kihallgatásán beismerte, hogy ő fenyegette meg a rendőri erőket. A gyanúsítottnak kisebb köztörvényes bűncselekmények (kábítószer-kereskedelem és jogosítvány nélkül vezetés) miatt már volt dolga a rendőrséggel, de nem szerepel a nemzetbiztonságra veszélyes emberek titkosszolgálati nyilvántartásában, és nem iszlamista radikális.

Az árapályszigetet és a csúcsán épült, XIII. századi gótikus apátságot vasárnap délelőtt minden turista elhagyta, a helyiek a házaikba zárkóztak. A prefektúra délután kettőkor, miután a rendőrség megbizonyosodott arról, hogy a keresett ember már nem tartózkodik ott, feloldotta a zárlatot, és a turisták visszatérhettek a szigetre. A fekete ruhába öltött férfi reggel háromnegyed 8-kor busszal érkezett Mont-Saint-Michelre, az apátsághoz. Egy idegenvezető azt mondta a csendőröknek, hogy az úton a férfi fenyegető hangnemben beszélt a rendőrökről. A rendőrség a férfit a szigeten a térfigyelő kamerák segítségével követte, majd miután nyomát vesztette, elővigyázatosságból elrendelte a turistalátványosság kiürítését. Az apátságot, ahol éppen mise folyt, teljesen kiürítették és lezárták, és a hoteleket is el kellett hagyniuk a vendégeknek. A szigeten élők házait pedig egyesével átkutatták. Jean-Marc Sabathé prefektus a France Info hírrádióban "nagyon komolynak" nevezve a riasztást. Utólag viszont az közölte, hogy a rendőrség egyáltalán nem feltételezte, hogy terrorista lenne a gyanúsított. A gyanúsított ellen hatósági személy elleni halálos fenyegetés miatt indult eljárás, ami öt év szabadságvesztéssel sújtható.

Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Mont-Saint-Michelt az Atlanti-óceán partján évente több mint 2,5 millió látogató keresi fel. A turisták a szárazföldön hagyják az autóikat egy parkolóban, és a szigetre gyalog vagy a helyi buszjárattal juthatnak el.

Forrás: MTI/Turizmusonline


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.